Bábelőadással és tortaosztással zárult a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által szervezett, kétnapos gyermeknapi rendezvény a hétvégén Gyulán. Szombaton a szép időnek köszönhetően több százan látogattak ki a várkertbe, vasárnap azonban a programok nagy része az eső miatt elmaradt.
Illikné Kukla Ildikó, a cég munkatársa lapunknak elmondta, idén a gyerekek mellett az őket elkísérő felnőttekre is gondoltak a programok összeállításakor, ezért döntöttek úgy, hogy kétnapos családi rendezvénnyé bővítik az eseményt.
A szervezők lekvár-, méz- és zsíroskenyér-kóstolóval várták a lurkókat, emellett természetesen popcornt, vattacukrot és kürtőskalácsot is kínáltak a várkertben. A rendezvény első napján zenés műsor, bábjáték, kézműves foglalkozás és játszóház szerepelt a programok között, valamint a helyszínen felállított légvárat és a pónilovaglást is kipróbálhatták a kicsik.
A zárónapon mintegy negyvenen nézték meg a Csortán Zsóka, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színésze és rendezője által előadott népmesét a Rondella terasz ponyvája alá húzódva, majd délután öt óra körül szétosztották a Kéknefelejcs cukrászda által felajánlott négyszáz szeletes óriás tortát. A rossz idő miatt a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem sokan álltak sorban, hogy megkóstolhassák a finomságot, így bőven jutott mindenkinek az édességből, sőt repetázni is lehetett.