A Gyulai Várfürdővel is foglalkozott Napközben című műsorában az MR1 – Kossuth Rádió. A népszerű rádióműsor a magyarországi gyógyfürdők, élményfürdők helyi idegenforgalmi szerepét mutatta be. Az élő adásban Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára és Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő igazgatója többek között a hazai fürdők aktuális helyzetét, Gyula város turisztikai kínálatát, valamint a legújabb gyulai fürdőfejlesztést ismertette – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Sinai-Hajnal Edit, a Gyulai Várfürdő Kft. marketingmenedzsere.
A Gyulai Várfürdő az MR1 – Kossuth Rádió Napközben című műsorában
Az élő adásban Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő igazgatója a legújabb gyulai fürdőfejlesztést is ismertette