Múlt hét pénteken 21.30 és 21.40 között sokan várták az UARS műhold utolsó izzó áthaladását Magyarország felett. Az előre kiszámolt pályák közül sajnos pont azon a szakaszon ért be a földi légkörbe, amely mentén már szabad szemmel nem lehetett látni, esetleg műholdak rögzíthették. Az UARS műhold megsemmisüléséről és körülményeiről a NASA csak röviden számolt be, amelyben elmondta, hogy szombaton magyar idő szerint reggel hat óra körül lépett be a Föld légkörébe, és körülbelül 80 kilométeres magasságban kezdett darabokra törni, majd ezután a törmelékek 6-10 perccel csapódhattak a vízbe. Amit még biztosra tudnak állítani, az hogy az eseményre Észak-Amerikától nyugatra, a Csendes-óceáni térségében került sor.
A pontos megérkezési idejét és helyét azért nem tudták pontosan megállapítani a szakemberek, mert a műhold szabálytalan alakja és bukdácsoló mozgása miatt nehéz volt kiszámítani a légköri súrlódás fékező hatását. Ennek következtében a becsapódás helye sem ismert még pontosan. Igazán részletes adatok akkor születhetnek, ha egy műhold megörökítette a légköri felizzást vagy egy éjszakai hajóról látták azt, és pontos leírást is készítettek róla. Ezek a megfigyelések azért fontosak, mert van még mit tanulni a pontosabb előrejelzések érdekében, hiszen most is majdnem fél nappal később égett el az UARS, mint azt ahogyan feltételezték.
Ha a Nemzetközi Űrállomás befejezi küldetését, akkor ugyanolyan sorsra jut, mint bármelyik űrszonda. A szakemberek állítása szerint kevés veszélyt jelentene az emberek számára az ISS lehozatala a Földre, hiszen az UARS-szal ellentétben, amely ellenőrizetlenül érkezett vissza, a hatalmas állomást irányított módszerrel hoznák le, és a létrejövő törmelékeső az óceánt érintené. A NASA és nemzetközi partnerei azt tervezik, hogy az űrállomást legalább 2020-ig működtetik, de nagy valószínűséggel még 2028-ig is működésben lehet tartani. Mikor a komplexum ideje lejár, nem fog felügyelet nélkül sodródni a Föld körűl, hanem pontos irányítás melett fogják a tüzes halálba irányítani a nyílt óceán felett, így bármely túlélő darab nem fenyegeti majd a kontinenseket. Már a felövése előtt elkezdtek dolgozni a lehozásához szükséges terveken és időszakonként felfrissítik is az ötleteket. Az űrállomás lehozása hosszú és bonyolult folyamat lesz, amelyel komolyabban egy évvel a tervezett lehozatal előtt kell foglakozni.
Ekkor a vezetésirányítók hagynák, hogy a komplexum röppályája a szokásos 386 kilométeres magasságról ereszkedni kezdjen. Ezt úgy kiveteleznék, hogy egy vagy több automata űrhajót dokkoltatnának majd az ISS-hez, azért hogy segítsék a hajtóművek a jelenlegi pályájának elhagyását. Az állomás olyan hatalmas, hogy ehhez a manőverhez szüksége lesz segítségre. Mielőtt az űrállomás túl alacsonyra ereszkedne, legénységét evakuálják, s amikor az ISS 186 kilométeres magasságba kerül, a mérnökök az összes pályaelhagyást segítő hajtóművet begyújtják, hogy még lejjebb eresszék az űrállomást. Az orosz MIR űrállomást 2001-ben hozták le, szintén végig irányítás mellett. A 135 tonnás komplexumot a Csendes-óceán déli részébe eresztették bele. A NASA szerint a MIR ellenőrzött visszatérését lépésről lépésre követték, és ezáltal sok tapasztalatot nyertek, amelyek fontosak lesznek majd az ISS lehozatalánál.
