A 2008 júniusában felbocsátott Fermi-űrteleszkóp feladata, hogy feltérképezze a Világegyetemet gammatartományban. Eddig 1500 gammaforrást fedezett fel, ám még soha sem észlelt hasonló képződményeket. Ez a két hatalmas buborék, amely kiemelkedik a galaxisunk fősíkjából, egyenként 25 ezer fényév átmérőjűek és energiájuk 100 ezer szupernóváéval egyenértékű. A két buborék a Szűz (Virgo) csillagképtől egészen a déli égen látható Daru (Grus) csillagképig nyúlik, így elfoglalva a látható égboltnak több mint a felét.
A buborékokra utaló jeleket már korábban észlelték röntgen-űrteleszkópok mérései alapján, valamint a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás térképein, de egy sokkal szerényebb objektumra gondoltak, nem pedig ezekre a gigantikus képződményekre. Ezelőtt azért nem tudták pontosan azonosítani, mert a gammasugarak egy része az égbolton minden irányból érkeznek a megfigyelők felé és így az égbolt egészén jelenlévő gammasugarak alkotta köd elfedi a halvány objektumokat az észlelők elől. Az új felfedezésben fontos szerepet játszott a diffúz gammaháttér egyre pontosabb ismerete. A csillagászok által kidolgozott modell segítségével siketült ezt a diffúz emissziós ködöt levonni a mérésekből és ennek köszönhetően rajzolódott ki a buborékok körvonala. Mivel az általuk kibocsátott gammasugarak valamivel nagyobb energiájúak, mint a diffúz gammaháttéré, így a peremük viszonylag élesen kirajzolódott.
A képződmények pontos eredete egyelőre nem ismert, de elképzelések születtek. Az egyik elmélet szerint a galaxis központjában felfokozott csillagképződés zajlott. E folyamat következtében rövid életű, masszív csillagok jöttek létre, amelyek nagy energiájú részecskeáramlásokat generáltak. A másik elmélet pedig azt mondja, hogy a galaxis központjában elhelyezkedő szupermasszív fekete lyuk robbanásának köszönhetik létüket a buborékok. A csillagászok szerint az utóbbi magyarázat sokkal helytállóbb, mert más galaxisokban észleltek már olyan jeteket, amelyek forrása a fekete lyukak által elnyelt anyag. Arra viszont nincs bizonyíték, hogy a Tejútrendszer központjában lévő fekete lyuk, amely négy milliószor nagyobb, mint a Napunk, jeteket lövellne ki, ám ez nem jelenti azt, hogy nem is tett ilyet a múltban.
Tejútrendszerünk egy küllős spirálgalaxis, amelyben 200-400 milliárd csillag található, s az átmérője 97 800 fényév, míg középpontjának vastagsága 16 300 fényév. Mikor felnézünk a tiszta égboltra egy halvány, felhőszerű sávra lelhetünk, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik, ezt nevezzük Tejútnak. Azért tűnik számunkra sávnak, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében csücsülünk, így a korongra merőlegesen kevés csillagot látunk, viszont a korong síkjának irányába sokat. A Tejútrendszer középpontjában egy szupermasszív fekete lyuk található, a Sagittarius A. A szupermasszív fekete lyukak tömege százezer és tízmilliárd naptömeg közötti lehet. A legtöbb galaxis magjában ilyen égitest található. Közvetlenül még nem sikerült egyet sem megfigyelni, de tömegükre a körülöttük keringő anyag keringési sebességéből tudnak következtetni a szakemberek. Folyamatosan, de változó intenzitással nyelik el a körülöttük akkréciós korong formájában keringő anyagot, viszont amelynek egy része a korong síkjára merőleges jetek által ki is kerül a csillagközi térbe. Napjainkban a galaxisok magjában lévő szupermasszív fekete lyukak nagy része nyugalmi állapotban van, kevés anyag áramlik beléjük. Ha a beáramló anyag mennyisége megnövekszik, akkor az akkréciós korong felforrósodik, és az energiafelesleg egy részét elektromágneses sugárzás formájában bocsátja ki, ilyenkor beszélünk aktív galaxismagról.
