A 105 éve született belga származású francia-cigány gitárosnak, Django Reinhardtnak állított emléket az a nyolcállomásos országos turné, amely a fővárosi Művészetek Palotájában megtartott gálaest előtti napon, január 19-én Gyulára érkezett. A múlt század első felében élt játékstílus- és műfajteremtő gitáros nevét fémjelző fesztiválon két zenekar lépett fel a Gyulai Várszínház kamaratermében: a belga-francia-kanadai Tcha Badjo kvartett, valamint a budapesti Pankastic nevezetű formáció.
A Tcha Badjo zenekar igazi vándor zenész banda, alakulásuk óta járják a világot, és muzsikálnak – nem is akárhogyan. Virtuóz, ugyanakkor impulzív dalaik egyszerre szólnak léleknek és testnek, nem csoda hát, hogy zenéjük leveszi lábáról az embert. (Mondhatni szó szerint, hiszen szívesen táncra perdül, vagy önkéntelen láblóbálásba kezd, aki hallgatja.)
Damien Levasseur (gitár, vokál), Charles Fréchette (gitár, vokál), Coline Rigot (hegedű, vokál) és Jean Russel (nagybőgő, ének) vérében van a Django által megalkotott húros hangszerelésű, lendületes roma-swing világa, amelynek legmeghatározóbb jellegzetessége a hosszú menzúrás manouche gitár és a rajta pergő, csattogó, szólisztikus gitárjáték. Nem szűkölködött ebben a Tcha Badjo jazzt, swinget, francia sanzonokat és cigány dallamokat is megidéző, akusztikus muzsikája sem, ahogyan markáns, többszólamú énekekben, érdekes, disszonáns kiállásokban és tartalmas unisonókban sem. Érdekfeszítő előadásukban főleg saját szerzeményeket hallhattunk, valamint feldolgozásokat Django mestertől. Bravúros zenéjükből többek között kiemelkedett egy blues, amelyet hegedűsük pizzicato – pengetve adott elő. Coline Rigot cirkuszos családban született Párizsban, és hétévesen már a magyar cigányzenét húzta, úgyhogy az sem véletlen, hogy egyik szólójába Monty csárdást lopva kedveskedett a magyar közönségnek. Izgalmas egyórás koncertjük után megérdemelt vastapsot kaptak, amiért illett ráadást is adni.
Rövid átállás után a Pankastic lépett a színre, hogy ne hagyja az est svungját az ebek harmincadjára. A csapatban garmadával hallhattunk olyan zenészeket, akik már számos formációban és alkalommal bizonyították talentumukat. A zenekar tagjai – Pálmai Panna (ének), Lombos Pál (nagybőgő), Csurkulya József (cimbalom), Horváth Márk (gitár), Seres Vilmos (klarinét) – egytől-egyig neves mesterektől szívták magukba a tudást, és nehéz lenne felsorolni, mennyi felé és mennyi neves előadóval fordultak már meg a minőségi zene világában.
Csupán pár hónapja alapították meg együttesüket, amelynek füllel hallható célja: ötvözni a Django Reinhardt nevéhez köthető manouche swinget a könnyed popzenével. Mindezt kiegészíti a magyar cigányzenére jellemző fürge cimbalom és fülbemászón klarinét „hajlongó” hangja: az autentikus instrumentumokat megszólaltató, tehetséges muzsikusok játéka nagyot dob zenéjük különlegességén. A Pankastic mintegy háromnegyedórában tárta elénk a saját maguk által django-popnak hívott stílust, amit még szívesen elhallgatott volna a gyulai publikum.
A Django Reinhardtnak emléket állító est több tanulsággal is szolgált. Bizonyította, hogy az egykori híres gipsy jazzgitáros zenéje kortalan és nemzetközi, mert bármilyen idők járják, bármelyik náció színpadán megállja helyét. Kiderült az is, hogy van új a nap alatt, meg hogy méltó utódokból sincs hiány, és hogy Magyarország sem nélkülöz pergőkezű, kiváló muzsikusokat.
