Az óriásbolygókon kívül már egy kisbolygó is büszkélkedhet gyűrűrendszerrel. Az üstökösöket a kómájuk vagy a csóvájuk jelenléte különbözteti meg a kisbolygóktól, bár egyes nagyon öreg üstökösök, amelyek már az összes illékony anyagukat elvesztették az idők során, kisbolygókra emlékeztető objektummá válhattak. Maguk az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, méretükben viszont hasonlítanak a kisbolygókhoz, amely néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjedhetnek. Az aszteroidák esetében csupán 200-at ismerünk, amelynek átmérője meghaladja a 100 km-t. A kisbolygók vagy más néven az aszteroidák, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitestek, melyek ugyanúgy, mint a nagybolygók, ellipszis pályán keringenek a Nap körül.
A legtöbb kisbolygó feltehetően azért létezik, mert nem tudott összeállni egy nagyobb bolygóvá a Naprendszer bolygókeletkezésének időszakában. Naprendszerünkben a kisbolygók többsége a kisbolygóövben található a Mars és a Jupiter pályája között illetve a Kuiper-övben, azaz a Pluto környékén helyezkedik el. A Jupiter és a Neptunusz között a kentaurok találhatók. Nevüket a görög mitológiából ismert félig ló-, félig embertestű teremtmények után kapták. Ezt a csillagászatban azokra a kis égitestekre használjuk, melyek kettős természetet mutatnak. Ezeknek az objektumoknak az egyharmada kisbolygókhoz hasonló tulajdonságokat mutat, míg a másik kétharmada üstökösökhöz hasonló aktivitásokat mutat. A kisbolygószerű kentaurok a Neptunuszon túli Kuiper-övből származhatnak. Ezen objektumok nagy részének pályája nem szabályos az óriásbolygók gravitációs hatásai miatt, aminek következtében vagy a Naprendszer távolabbi részei felé, vagy a Naprendszer belső térségeibe kerülhetnek.
Új meglepetéssel szolgált a szakmai közönségnek a Szaturnusz és az Uránusz között található Chariklo, amely 250 kilométer átmérőjével a kentaurok családjának a legnagyobb tagja. Megyfigyelésekor arra lettek figyelmesek, hogy a csillagnak fénye, amely előtt elhaladt, a főfényesség csökkenése előtt és utána is néhány másodperccel egy kisebb fénycsökkenést produkált. Ezekből a fényesség változásokból arra következtettek, hogy a kisbolygó körül még valami leárnyékolja a csillag fényét. Ez a Chariklo sűrű gyűrűrendszere volt, amelynek köszönhetően az első olyan aszteroida a Naprendszerben, amelynek gyűrűje van. A gyűrűrendszer két részből áll, amelyek 7 és 3 kilométer szélesek, közöttük 9 kilométeres rés tátong.
Eddig csak a négy óriásbolygóról tudtuk, hogy rendelkeznek gyűrűrendszerrel, bár ezek közül is messze a legnagyobb és a leglátványosabb a Szaturnuszé, amely már kisebb távcső segítségével szabad szemmel is megfigyelhető. A Chariklo esetében a szakemberek úgy gondolják, hogy a gyűrűk egy korábbi ütközésből visszamaradt törmelékekből alakultak ki, melyet az apró holdak jelenléte tömörített két szűk gyűrűbe. Így a gyűrűk mellett valószínű, hogy az aszteroidának minimum egy apró holdjának is kell lennie, amely még további felfedezésre vár. A gyűrűt alkotó részek összetapadásából és ütközéseiből az idő múlásával újabb kis holdak születhetnek majd. Az ehhez hasonló eseménysorozat nem új keletű, hiszen a Naprendszer korai időszakában, illetve a bolygók holdjainak esetében is ugyanilyen folyamatok játszódtak és játszódnak le ma is.
