Természet Anyánk elunta a sok zöldet. Nemrég vörösbe, barnába, sárgába mártogatott óriás ecsetjével megcirógatta a tájat, mára pedig, önnön alkotásától megittasulva keveri és hordja föl gigászi vásznára a harsányabbnál harsányabb színeket, hogy aztán röpke hónapok múlva, a színek orgiájába és az elmúlással való játszadozásba belefáradva, fekete-fehérre pingálja a világot. A menekülő nyár itt felejtett langyossága a határ fanyar páráival kúszik be a pincesorok közé és a kertek alá, hogy bekebelezze a szüret illatait és körüllengje az óborkóstolókat. Itt az ősz.
A napraforgók barnára égve, napkeletnek fordulva, lehorgasztott fejjel várják a kaszást. Pedig a Nap most éppen délnyugatról süt. Ha tényleg forognának, ahogyan azt a hiedelem állítja, akkor minden napraforgótányérnak a Nap irányába, délnyugat felé kellene néznie. Keresek és találok egy másik táblát, ahol a kései vetés még zöld, a növények csak egyméteresek. A Nap még nyugatabbra jár, a kis tányérok itt is mind keletre néznek, eszük ágában sincs a Napra forogni. Miért is forogna a virágzat a Nap felé, mikor a fotoszintézis a levelekben zajlik; azoknak kellene inkább a fényre merőlegesen beállni. De nem. Sem a levelek, sem a tányérok, sem a szárak nem forognak. Ennek ellenére több más európai nyelvben is él a napraforgó elnevezéseként hasonló szerkezetű szó, ami arra utal, hogy sokan mások is azt hiszik, hitték, hogy forog a napraforgó.
Nagy írónk, Gárdonyi Géza is szembeszállt a hiedelemmel, amikor is döbbenettel tapasztalta, hogy a kertjébe ültetett napraforgóinak egyike sem forgott a nap irányába. Vastag, fás szárukkal ez szemmel láthatóan lehetetlen is lenne.
A National Geographic azt írja, hogy „A virágzat nem forog reggeltől estig a Nap után. Csupán fiatal korában, amikor még erősen növekszik, fordítja úgy a tányérját, hogy az a legerősebb megvilágítás irányába, vagyis megközelítőleg dél (délkelet-délnyugat) felé nézzen. Később, a virágok kifejlődése után ilyen mozgást már nem végez, mindvégig ugyanebbe az irányba fordulva marad.” Hát ez bizony nem igaz, vagyis a világ egyik legismertebb tudománynépszerűsítő újságja téved.
A vadászati szakértőként világszerte ismert zoológus, Nadler Herbert, átrándulván a botanikába, sok ezer napraforgó gondos megfigyelése alapján szögezte le: „... ezek közül egynek a virágzata sem fordult a Nap után, tehát nem forgott, ellenben valamennyi állandóan napkeletnek nézett, tehát csak reggel kapta szembe a napfényt, délután már hátat fordított a Napnak".
Kétezer éve, egész Európában, Plinius (az első botanika szerzője) óta tartja magát egy olyan hiedelem, amelynek hamis voltáról bárki meggyőződhet, ha néhány percre megáll egy napraforgótábla mellett. Még iránytű sem kell hozzá, ha süt a Nap.
Négyszáz éve kiderült, hogy forog a Föld, most kiderül, hogy nem forog a napraforgó. A világ pedig – ezekkel mit sem törődve - megy tovább.
