Október 23-án lezárult a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. által szervezett, Gyula mindig szórakoztat elnevezésű rendezvénysorozat. A Gyógyhelyi TDM Szervezet Fejlesztése Gyulán című pályázat keretében megvalósuló őszi programsorozattal a társaság olyan szórakozási lehetőséget szeretett volna nyújtani a vendégek számára, amely kiegészíti a gyulai programkínálatot.
Komoróczki Aliz, a cég ügyvezetője elmondta, a rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy a turisták minél több időt töltsenek el a városban, valamint hogy lehetőséget biztosítsanak a helyi termékek bemutatására, kóstolására és vásárlására. A szórakoztató programokat – a társaság megbízásából – a Rondella teraszon rendezték meg szombat délutánonként és esténként a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében szeptember közepétől október végéig. A gyermekeket Lurkósarok és gyermekműsorok, a felnőtteket élő koncertek, valamint a késő esti órákban diszkó várta.
A projekthez kapcsolódóan a várkertben felállított rendezvénysátorban gasztronómiai bemutatókat tartottak, ezeket a kft. megbízásából Dinya Imre rendezvényszervező bonyolította le. A turisták a programnak köszönhetően nemcsak megismerhették a gyulai termékeket, de vásárolhattak is belőlük. Kolbászt, pálinkát, mézet, dzsemet, sajtot és gyümölcslevet kínáltak a betérőknek, valamint a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete kolbászgyúrással is népszerűsítette a helyi kolbászt.
Az ügyvezetőtől megtudtuk, a rendezvénysorozat lebonyolításához szükséges eszközök beszerzésén felül a programokra és a járulékos költségekre nettó 2,2 millió forintot áldozott a Gyulai TDM szervezet, melynek 85%-a volt pályázati támogatás.
A szezonon kívüli rendezvénysorozat 2013 tavaszán folytatódik. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. az idei – első alkalommal megtartott – rendezvényeken szerzett tapasztalatokat kiértékelve kezdi meg a jövő évi programok szervezését.