Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ha partikellékre, ajándékra, játékra van szükséged, irány a Partyvarázs! – Fotógalériával

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2024. március 13. 16:50
Ha partikellékre, ajándékra, játékra van szükséged, irány a Partyvarázs! – Fotógalériával
Gyulai szuvenír és tűzijáték-termékek is találhatók a Városház utcai boltban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Partikellékek, eredeti merchtermékek, ünnepi eseményekre, évfordulókra szóló ajándékok és a gyerekjátékok is beszerezhetők a Városház utca 1. szám alatt található Partyvarázs Ajándék- és Játékboltban, ahol gyulai szuveníreket és tűzijáték-termékek is árulnak.

Leskovicsné Tóth Mária ügyvezető elmondta: a Leskovics Pirotechnika Kft. által üzemeltetett bolt 2005 óta működik Gyulán.

Mint ismertette, az üzletben a lufiktól a papírtányérokon át a zászlófüzérekig minden partikellék kapható, amire egy rendezvény- vagy bulihelyszín díszítéséhez szükség lehet, legyen szó szülinapi partiról, ballagásról, legény- vagy lánybúcsúról vagy babaváró buliról. A dekorelemek mellett a feliratos, vicces ajándékok is megvásárolhatók a boltban a kerek születésnapokra és a tematikus ünnepekre.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ügyvezető kiemelte: dekorációs csapatuk igény esetén fel is fújja a lufikat, illetve elkészíti a léggömbcsokrokat, -szobrokat, legalább egynapos határidővel. A szolgáltatást és a termékeket az üzlet honlapján, az ajandekplaza.eu oldalon is meg lehet rendelni, így a boltban már nem kell sorban állni az átvételnél – tette hozzá. 

Leskovicsné Tóth Máriától megtudtuk, a partikellékek mellett különösen keresettnek számítanak a népszerű filmek, videójátékok, mesék és animék karaktereivel, logóival díszített termékek. A kereskedésben többek között a Sonichoz, a Star Warshoz, a Harry Potterhez, a Nintendóhoz és a Minecrafthoz kapcsolódó mercheket tartanak. A gyűjtők a játékokon kívül használati és lakberendezési tárgyakat is találnak a boltban, valamennyi eredeti termék.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az üzletben emellett nagy a választék legókompatibilis építőjátékokból, és bébijátékokat, valamint társasjátékokat is forgalmaznak.

Gyulai szuvenírekből szintén széles a kínálatuk. Igyekeznek helyiek termékeit árulni: a saját grafikusuk által tervezett ajándékok mellett egy helyi cég által gyártott emléktárgyakat, valamint egy gyulai grafikus és egy gyulai keramikus munkáit is meg lehet vásárolni, de akár helyi lekvárt is vehetnek náluk a turisták. 

Az üzlet hatósági engedéllyel rendelkező pirotechnikai szakbolt is, így egész évben használható tűzijáték-termékeket is árusítanak.  

A Partyvarázs Ajándék- és Játékbolt hétfőtől péntekig 9–18 óra között, szombaton 9–14 óra között tart nyitva. Nyáron hosszított nyitvatartással várják a vevőket. Elérhetőség: ajandekplaza.eu, 06-30/561-4023.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
Kapcsolódó cikkek
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)