A Gyulai Amazonok U19-es és felnőttegyüttese a Dorogon megrendezett Jégtörő Kupán lépett pályára nemrégiben, a fürdővárosi gárdák egy arannyal, egy ezüsttel és két különdíjjal tértek haza.
Az U19-es keret szoros mérkőzéseket játszott riválisaival, az első találkozón a későbbi tornagyőztes Egert 2-0-ra sikerült felülmúlniuk, majd két döntetlennel (az Astra és az Almásfüzitő ellen) és két győzelemmel (a Tehetség SE és a Kelen ellen) a torna második helyét sikerült megszerezniük. Az ezüstérmes gyulai csapat játékosa, Mezei Virág öt találattal a torna gólkirálya lett.
– A lányok kissé enerváltan mozogtak, ettől függetlenül nagyon szép dolgokat láttam vissza tőlük a pályán, mindenki kivette a részét a sikerből. Jó csapat-összekovácsoló program is volt ez a torna – értékelt Molnár Ágnes edző.
Csapattagok: Kósa Noémi, Mezei Virág, Szappanos Katalin, Futaki Fruzsina, Kurta Alma, Nagy Katalin és Danics Boglárka.
A korosztályos keretek után a felnőttegyüttesek is megmérkőztek egymással. A gyulai gárda erős csoportba került, az OMTK, az Astra, a Kelen, az Eger és a Fekete Mamba együtteseivel kellett játszania. Molnár Zoltánné gárdája kiváló teljesítménnyel, kapott gól nélkül, veretlenül jutott tovább az első helyen az elődöntőbe, ahol a B csoport második helyezettje, az Amazon SE volt az ellenfele. Az együttes ellen háromgólos győzelmet arattak a gyulaiak, majd a hazai Almásfüzitő ellen szintén három gólt szereztek, így a napot tornagyőztesként, kapott gól nélkül zárták. A csapat játékosa, Kurai Nikolett nyolc góllal végzett a góllövőlista élén.
– Jó iramú mérkőzéseket játszottunk, igen erős csoportból tudtunk magabiztosan továbbjutni. A lányok sok tanult dolgot vittek ki a pályára, ennek köszönhetően kézben tudták tartani a mérkőzések nagy részét. Hosszú nap volt, de a végén is volt még tartalékunk, színvonalas döntőben sikerült megszereznünk a tornagyőzelmet – fejtette ki Molnár Zoltánné.
Csapattagok: Szűcs Beatrix, Pintye Vivien, Molnár Ágnes, Kurai Nikolett, Kajári Gabriella, Kurta Alma, Lovas Laura és Futaki Fruzsina.
A Gyulai Amazonok korosztályos csapatai hamarosan megkezdik a felkészülést a bajnoki pontvadászat tavaszi rajtjára.