A portál közleményében azt írta: tavalyhoz hasonlóan idén sem hosszú hétvégére esik az államalapítás ünnepe, mégis sokan időzítik ekkorra a vakációt.
Közölték: néhány nappal a hétvége előtt 14 százalékkal a tavalyi szint alatt áll a foglalások száma, de a szakemberek abban bíznak, hogy az utolsó pillanatos foglalások révén csökken a különbség.
Az oldal adatai szerint Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest a legnépszerűbb belföldi település a foglalások alapján, majd Eger, Gyula, Szeged, Balatonfüred, Hévíz, Debrecen és Zalakaros szerepel a top 10-es listán.
Kitértek rá, hogy a tíz legkeresettebb település közül Szegeden (3%) és Gyulán (6%) csökkent a legkisebb mértékben a foglalások aránya tavalyhoz képest, a legnagyobb visszaesés Budapesten (29%) és Balatonfüreden (25%) tapasztalható.
„A változásokhoz feltételezhetően az árak is hozzájárulhattak, hiszen Szeged (12 400 Ft/fő/éj) és Gyula (10 300 Ft/fő/éj) is a kedvezőbb átlagárú városokhoz tartoznak, míg a főváros (14 800 Ft/fő/éj) és Balatonfüred (17 250 Ft/fő/éj) a drágábbak közé” – idézte a közlemény Kelemen Lilit, a szallas.hu sajtószóvivőjét.
Mint kifejtették, minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával fizettek, az átlagos foglalási hossz 2,8 éj. A foglalások harmada apartmanba, negyede hotelbe szól. A szallas.hu oldalán foglaló vendégek 23 százaléka vendégházat, 12 százaléka panziót, 6 százaléka egyéb típusú szálláshelyet választott.
A top 10 belföldi úti cél a magyarok körében az augusztus 20-ai hétvégén a szallas.hu oldalán leadott foglalások alapján:
- Siófok
- Hajdúszoboszló
- Budapest
- Eger
- Gyula
- Szeged
- Balatonfüred
- Hévíz
- Debrecen
- Zalakaros