A masszázs a testünkre és a lelkünkre is pozitívan hat, segít kilépni a mindennapok taposómalmából – vallja Beliczainé Lukács Edit gyógymasszőr. Kiemelte: július 1-jétől 31-ig 10 százalék kedvezményt kapnak az új vendégei.
Az egészségügyi végzettségű szakember több mint 28 évig dolgozott a Gyulai Várfürdő gyógyászati részlegén, majd tovább képezte magát fizioterápiás szakasszisztenssé, és a fővárosi idősek otthonában helyezkedett el. Emellett másodállásban gyógymasszőrként is dolgozott.
Beliczainé Lukács Editnél négyféle masszázs kérhető: relaxáló-stresszoldó, talpfrissítő és nyirokmasszázs, valamint indiai fejmasszázs. Valamennyi több időintervallumban igényelgető, akár 90 perces teljestest-masszázs is választható. Emellett kombinált masszázsra is lehetőség van, az egyiknél a hátat, a csípőt és a talpat masszírozza a szakember, a másiknál a talp- és a fejmasszázst köti össze.
– Annyira felgyorsult a világ körülöttünk, annyi stressz éri az embert, hogy szükségünk van a kikapcsolódásra, az önmagunkra szánt időre, a lelki feltöltődésre – fejtette ki. Hozzátette: a masszázs az érintés varázsa, segít a stressz feloldásában, a test regenerálódásában.
Elmondta: a masszázst, amely az idők folyamán szaktudássá vált, évezredek óta használják a betegségek tüneteinek enyhítésére. Pozitív hatásai közé tartozik, hogy ellazítja az izmokat, javítja a vérkeringést és a nyirokáramlást, segíti az energiablokkok feloldását és a testben felgyülemlett méreganyagok kiürülését.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző masszázstípusoknak bizonyos esetekben lehetnek ellenjavallatai, ezekről a masszőrrel kell egyeztetni.
Kiemelte: a masszázsoknál egyénre szabott aromaterápiát is alkalmaz, ami szintén segít az ellazulásban.
Mint megtudtuk, a gyógymasszőrnél ajándékutalvány is igényelhető.
Beliczainé Lukács Edit rugalmas munkaidőben dolgozik, a +36-30/238-5120-as telefonszámon lehet bejelentkezni hozzá. Masszázsstúdiója a Dig-Build Plusz Kft. Nagyváradi út 64. szám alatti épületében található a II. emeleten (203-as ajtó). A vendégeknek parkoló és lift is biztosított. A szakember Az én időm masszázsstúdió Facebook-oldalon is elérhető.