Gyulai Amazonok: Szűcs Beatrix (Kósa Noémi), Szappanos Katalin (Czirók Gréta), Hack Fanni (Danics Boglárka), Mészáros Viktória, Paál Dalma (Kurta Alma), Lovas Laura, Kajári Gabriella, Molnár Ágnes, Nagy Katalin, Kurai Nikolett, Mezei Virág. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
A hazai gárda az előző fordulóban izgalmas mérkőzésen győzte le monori ellenfelét, így a tabella ötödik helyéről várta a találkozót. A két csapat az őszi szezonban is szembenézett egymással, akkor 5-5-ös végeredménnyel osztoztak a pontokon a felek.
A Gyulai Amazonok közösségi oldalán azt írták: a hazai együttes már a mérkőzés elején több helyzetet alakított ki, gólt azonban az első játékrészben csak büntetőből sikerült szereznie. Az első esetnél az egész mérkőzésen agilisen játszó Nagy Katalint buktatták a 16-oson belül, Kurai Nikolett pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest. Nem sokkal később Kajári Gabriellát rántottàk vissza, az újabb büntetőt a sértett lőtte a kapufa segítségével a hálóba.
„A 2-0-s vezetés magabiztosságot adott a második félidőben, futószalagon érkeztek helyzeteink, melyekből három gólt jegyeztünk. Paál Dalma 20 méterről pókhálózta ki a bal felsőt, majd Kurta Alma a múlt hét után ismét villant, szép egyéni akció után lőtte ki a hosszú sarkot. Kurai Nikolett pedig a mérkőzés utolsó harmadában egy látványos akció után lőtte meg saját maga második, csapatunk ötödik gólját, beállítva az 5-0-s magabiztos sikert” – olvasható a bejegyzésben.
Gólok: Kurai Nikolett (2), Kurta Alma, Paál Dalma, Kajári Gabriella.
A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata megerősítette helyét a tabella ötödik helyén, a következő fordulóban a DVSC-DEAC gárdáját fogadja a gyulai Grosics Akadémián.