Ismét szegényebbek lettünk: elhunyt városunk szülötte, a gyulaiságát büszkén valló zongoraművész, főiskolai tanár és református lelkész, Kertész Lajos.
Édesapja (id. Kertész Lajos) az akkor számos, klebelsbergi szellemiségű néptanító közé tartozott. A gyulai református elemiben tanított, kórust szerevezett és vezetett, kántor és orgonista volt. A gyermekeket nemcsak az alapismeretekre, hanem erős hitre, család- és hazaszeretetre is nevelte. A gyulai reformátusok közéleti kiválósága volt. Három fia közül Lajos egyik öccse a ma is élő Attila, kórusvezető, karnagy, a pécsi egyetem tanára. A másik öccse, Andor fiatalon ment el, esetében a sors kiemelkedő nemzetközi fizikus karriert hiúsított meg. Kertész Lajos apai nagyapja egy nagyszalontai tanyán élt kiváló gazdaként, aki esténként kérges paraszti kézzel harmóniumán (!) zsoltárokat játszott és énekelt. A fiatal Lajos a nyarak egy részét nála töltötte. A tanya messze esett Szalontától, így a család jeges, sáros vasárnapokon nem utazhatott be a városba, de ünneplőbe öltözve hallgatták rádión a nagyhatású igehirdető püspök, Ravasz László prédikációit a fővárosi Kálvin téri templomból.
A Gyula városerdei cserkésztáborokra Kertész Lajos szeretettel emlékezett. A zászlófelvonások, a Himnusz közös éneklése, imádkozások, a zsoltárok éneklése esténként meghatározó emlékként örökre megmaradtak szívében. Nagy Sándor lelkész tanácsára kamaszként részt vett a szárszói református találkozókon. Közelről hallhatta Németh Lászlót, Veres Pétert és társaikat, valamint a lelkészek és írók eszmecseréit, melyeken a nemzeti tragédiákat és a közelgő zavaros időkre utalva, a magyarság lehetséges jövőjét, megmaradásának esélyeit latolgatták.
Érdekes, hogy csak 15 éves kora táján fordult a zene és a zongora felé. Gyulán Dubányi Klára tanította. 1943-ban a debreceni egyetem hittudományi karára iratkozott be, de párhuzamosan tanult a debreceni zenedében is. A teológia után, 1949-ben felvették a Zeneakadémiára, ahol a kiváló művész és ember, Antal István növendéke. Tanárai között látjuk Kodályt, Szabolcsi Bencét is. Diplomázás előtt, 1954-ben a Zeneakadémia nagytermében a Vaszy Viktor vezényelte Állami Hangversenyzenekar kíséretével játszhatta el Liszt Haláltáncát. Nagy sikerek, fényes jövő előtt állt. Diplomahangversenyén, ugyancsak a Zeneakadémia nagytermében Kodály Zoltán és Fischer Anni is jelen volt (valamivel korábban Antal István elvitte Kodályhoz a fővárosi köröndi lakásba, ahol Kodály-műveket játszott). A darabok közötti néhány mondaton túl, a legvégén a mester egy szót sem szólt. De ritka figyelmességként megjelent a diplomahangversenyén és ezzel hitelesítette és megtisztelte játékát. Kertész Lajos ezután nem is adott koncertet Kodály-mű nélkül… Soha nem feledte Kodály mondását: „…Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát egy magyar sem engedheti meg magának.” Kodály izzó, Rákosi és Kádár alatt különös jelentőségű magyarságának, művészetének élete végéig követője és népszerűsítője lett, nem engedve, hogy a XX. század kimagasló magyarjának, ízig-vérig népét szolgáló zeneszerzőjének munkássága feledésbe menjen. Élete végén szomorúan látta, hogy e téren is igen sok még a teendő.
1954-től a pesti konzervatórium tanára, 1956-ban az intézet forradalmi tanácsának aktív tagja, a lélekemelő 10-12 októberi nap szem- és fültanúja. 56 eszmeiségét soha nem tagadta meg, mint ahogy református hitét, lelkészi elkötelezettségét sem. Így 1995-ig egyetlen lemeze sem jelenhetett meg és fővárosi koncertjei is erősen megritkultak. Egy 56-os, aki ráadásul a „klerikális reakció” nyílt híve, „természetesen” vált a diktatúra idején mellőzötté. A nehéz éveket kitűnő pedagógusként vészelte át, megtalálva az elkötelezett, igényes hazafiság átadásának rejtett ösvényeit: vidéki koncertek sorát adta, melyeken a Bartók- és Kodály-darabok közti kiselőadásai direkt politizálás nélkül is életben tartották a jelenlévőkben a nemzeti tudatot és a magyar zene szeretetét. Elhivatott népnevelő és pedagógus is volt.
A diktatúra puhuló időszakában, az 1970-es évektől Kertész Lajos is valamivel több levegőhöz jutott. Koncertezhetett Svájcban, Lengyelországban, Németországban és az USA-ban is. 1972-ben heteket töltött Japánban, főként a Kodály-módszer oktatójaként. A 80-as években ezt Ausztriában is megtehette.
1982-től a Zeneakadémia tanárképző intézetének tanára, idővel tanszak vezetője. 1995-ben ment nyugdíjba, 70 évesen. Ez idő tájt jelent meg néhány lemeze, CD-je Liszt művekkel, Bartók Zongoramuzsika c. sorozatával, végül Liszt időskori műveivel. Utóbbiakat különösen szívesen játszotta, mert vallotta, hogy az idős Liszt ezekkel mintegy kezet nyújtott a fiatal Bartóknak. Bartókot Kertész Lajos rajongásig szerette. Még megadatott neki, hogy Bartók második felesége, Pásztory Ditta krisztinavárosi lakásán, a szerző zongoráján mutathatott be Bartók műveket. Bartók játékához elég most a leghitelesebb véleményt, Kocsis Zoltánét idézni Kertész Lajoshoz írt baráti hangú leveléből: „…Csak a legteljesebb lelkesedéssel tudok írni a meghallgatott CD-ről. Igazi kemény zongorázás ez… méltó a bartóki szellemhez… Háromszor hallgattam meg…mondhatom, sokat tanultam.” Kertész Lajos már pályája elején, még elhallgattatása előtt részese volt a Magyar Rádió Bartók összes zongoraművét bemutató sorozatának Fischer Anni, Kadosa Pál, Kurtág György mellett. Kodályt pedig már fiatalon is nemzeti ügyként szolgálta. Az 1950-es évek közepe táján mindig játszott a mestert köszöntő születésnapi koncerteken. 56 után a hatalom igyekezett Kodályt is háttérbe szorítani, ekkor csak szinte rejtve tarthatták meg a koncertet, először 1959-ben. Ezeken a koncerteken mindig igen sokan voltak, és a mester hangos ünneplése kormányellenes tüntetéssé vált.
A nyugdíjazás után Kertész Lajos aktív szerepet játszott a Kodály és a Liszt Ferenc Társaságokban. Összejöveteleiken jónéhány előadást tartott. 1995–2013-ig Keszthelyen élt hitvesével, Irházi Rózával, akivel még édesapja gyulai iskolájában ismerkedett össze. (Két lányuk és négy unokájuk gyászolja.) 2013-tól már Szentendrén laktak egyik lányuk családja közelében. Nyugdíjasként mint lelkész is tevékenyebb lehetett. Már a nehéz kádári időkben is munkás részese volt a budai, pasaréti nagy gyülekezet életének. Buda környéki településeken rendszeresen hirdette az igét.
Számos tanítványa élete végéig fogta a kezét. Látogatták, telefonon is sűrűn keresték. Közülük kettőt emelek ki: Kassai Istvánt, aki Erkel és kortársai munkáinak kutatójaként és kitűnő pianistaként Gyulán is jól ismert, és Somogyi-Tóth Dánielt, akit szintén jól ismernek városunkban. (Ma Debrecen zenei életének első embere.) Kertész Lajos baráti viszonyt ápolt a 2018-ban, idejekorán elhunyt gyulai Barbócz Sándor népzenésszel, kiváló zenepedagógussal.
A gyulaiság folyamatosan jelen volt életében. Utolsó éveiben nagy örömmel és meghatottan nézte és hallgatta a gyulai református templomból interneten közvetített istentiszteleteket. Örült a Baráth lelkész házaspár gyülekezet- és iskolaépítő sikereinek. 2014-ben – közel 90 évesen – emlékezetes előadást tartott a gyulai városháza dísztermében Bartókról, közben maga adott elő részleteket a szóban forgó művekből. E látogatáskor lelkészként is szolgált a református templom már gyermekként is jól ismert szószékén.
Befejezésül néhány idézet. Önmagáról így írt 2006-ban: „… Hű akartam maradni minden körülmények között Istenhez, hazához, ahhoz a szellemi, erkölcsi örökséghez, amelyet szüleimtől, tanítóimtól, tanáraimtól és attól a gyülekezeti közösségtől kaptam, amelybe beleszülettem.” Néhai Bónis Ferenc, a gyulai Erkel Társaság alapító elnöke 2000-ben így méltatta Kertész Lajost: „… nem csupán félelmetes technikai tudás birtokosa, de mélyen gondolkodó és mélyen érző, alázatos poeta is.”
A Jóisten adjon örök nyugodalmat neki és vigaszt szeretett családjának. A Tiszántúli Református Egyházkerület 2021-ben megjelentetett Légy jó mindhalálig c., Kertész Lajos színes és gazdag életművét – beszédeit, prédikációit, cikkeit, tanulmányait – bemutató kötet méltó zárása egy példás, nagy tiszteletet érdemlő munkásságnak.
Szeretettel, nagyrabecsüléssel és barátsággal:
Erdmann Gyula
