A szolgálatot ellátó állomány összesen 189 személyt fogott el, közülük 34 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 83 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 185 embert állítottak elő, köztük 107 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 120 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 45 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 12 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.