Bősz Anett elmondta: jó kapcsolat van a gyulai DK és a liberálisok között, pártjaik pedig stratégiai választási szövetséget kötöttek, így segítik egymást a kampányban, nem csupán helyi, hanem országos szinten is.
Hozzátette: azt nem lehet mondani, hogy a fürdőváros nem fejlődik és nem szépül, ugyanakkor véleményük szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének számos vetülete itt is jelen van, például a rendszeresen tendereket nyerő beruházó, illetve egyéb folyamatok, amelyek ezt az egyre autoriterebb rendszert jellemzik.
Leel-Őssy Gábor kiemelte: Gyula egy „zöld sziget”, ahol jó élni, Békés megye 3. számú választókerülete viszont, nagysága és a települések száma miatt, rendkívül nagy szélsőségeket tud mutatni, így az embernek néha joggal van olyan érzése, hogy kevésbé számítanak a Viharsarokban élők.
Egy tanulmány szerint a kisfalvak egyharmada megszűnhet néhány évtizeden belül, ez az arány pedig a megyében sem elképzelhetetlen, hiszen a régió öregszik, a fiatalok elmennek – mondta.
Lapunk kérdésére, hogy milyennek látja az ellenzék helyzetét a megyében, Bősz Anett úgy fogalmazott: nehéz terepnek tartja azokat a településeket, ahová nehezen jut el más, mint az állami média, hiszen ott mással kell helyettesíteni azokat a sajtóorgánumokat, amelyek például a fővárosban hangsúlyosabbak.
Mint mondta, a kormány azt üzeni, hogy a politikai palettán csak ők tudják érdemben képviselni a vidéket és a kistelepüléseket, éppen ezért van nehéz feladata a leendő soktelepüléses országgyűlési képviselőknek.
Arról, hogy van-e vezető ellenzéki párt vagy jelölt Békés megyében, azt mondta, hogy erről fog dönteni az ellenzéki előválasztás.
Leel-Őssy Gábor a DK helyi és megyei helyzetéről ugyanígy vélekedett, vagyis hogy az ellenzéki előválasztáson fog eldőlni a kérdés. Hozzátette, a felmérésekből kitűnik, hogy a Jobbik erős a kistelepüléseken.
Aláhúzta: a lehetőségeikhez képest tisztességgel végig fogják csinálni a választást, nincs takargatnivalójuk, a programjukat pedig a legjobbnak tartja, ezért reméli, hogy mindez kellő megerősítést fog kapni.
A programra kitérve elmondta: jó látni, hogy mennyire erős Gyula városának a turizmusa, de a koronavírus-járvány megmutatta a sebezhetőségét – helyben és az egész világon. Fontosnak tartja az egészségturizmus fejlesztését, amelyet kivetítenének az egész választókerületre. Mint mondta, azt szeretnék, hogy ha itt üdül egy fővárosi család, akkor megismerhesse a vidéket, ehhez pedig kiterjedt kerékpárútra és jó minőségű úthálózatra van szükség.
Nem csupán helyben, de az egész világon szükség van egy környezetvédelmi paradigmaváltásra, amelynek be kell következnie néhány éven belül, különben a ma általánosnak gondolt társadalom megszűnik.
Nagymértékű előrelépésre van szükség a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás terén is, hiszen az nem működhet, hogy amíg az 1970-es években 450 ezer hektár mezőgazdasági területet tudtunk öntözni, addig 2018-ban 76 ezret. Az ezen területen történő fejlődés munkahelyeket teremtene, ha pedig ez nem történik meg, akkor aszályos területté nyilváníthatják a Dél-Alföldet – fejtette ki.
Arról, hogy milyen az ellenzéki pártok viszonya helyi szinten, a politikus azt mondta, nekik most egyetlen csoporttal van dolguk, a választópolgárokkal.