A fürdővárosi gárda az Astra HFC Kiskunfélegyháza elleni derbin gyűjtötte be aranyérmét. Molnár Ágnes együttese ötödik alkalommal lépett a dobogó legfelső fokára. A 17 győzelmet a háta mögött tudó gyulai csapat a folytatásban már a veretlenség megőrzésére koncentrált. A bajnoki aranyérmes a soros fordulóban a tabella hátsó alakzatából érkező tiszakécskeiekkel mérkőzött meg.
A hazai gárda a várakozásoknak megfelelően kezdte a találkozót, Futaki Fruzsina már az első percben megszerezte a vezetést csapatának. A folytatásban is a hazai együttes akarata érvényesült, a lendületes, ám magabiztos játékot felmutató gyulai együttes sorra dolgozta ki helyzeteit. Molnár Ágnes csapata az félidő végére tetemes előnyre tette szert, a második játékrészben pedig kiütéses vereséget mért lelkesen küzdő riválisára.
A fürdővárosi alakulat imponáló mérleggel menetel a bajnokságban, a korosztályos gárda 168 gólnál jár, és mindössze kilenc találat kapott.
Gólszerzők: Szerb Katalin 5, Lovas Laura 5, Komlósi Anna 3, Mezei Virág 3, Paál Dalma 2, Futaki Fruzsina, Hack Fanni és Sztrein Virág.
– Nagyon jól játszottunk a mai mérkőzésen, a jó játékhoz pedig eredményesség is párosult. Remekül építettük fel támadásainkat, amelyekből szép gólokat rúgtunk. Még három mérkőzésen lépünk pályára, szeretnénk veretlenül zárni az évet – értékelt Molnár Ágnes.
A Gyulai Amazonok U19-es csapata a folytatásban a Szent Mihály FC Szeged együttesét látja vendégül az Id.Christián László Városi Sporttelepen.