Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Játsz krikettet!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. november 07. 09:00
Játsz krikettet!
Gyulán is megismerkedhetnek a gyermekek a Brit Nemzetközösség szupersportjával

A fürdővárosban is megismerkedhetnek a krikett sportot alapjaival a gyermekek, köszönhetően Simon Metcalfe angol származású edzőnek. A világ egyik legnézettebb sportágának gyulai edzéseit a Dürer Albert Általános Iskolában tartják szombatonként 9 és 11 óra között.

sikerrel vették a prágai tornát a fiatal krikettesek

Fotó: Metcalfe-Bodnár Tímea

Az angol gyarmatosítással elterjedt sport világszerte hódít, hiszen Indiában, Ausztráliában, Dél-Afrikában vagy Srí Lankán nemzeti sportként tartják számon és hatalmas érdeklődés kíséri a bajnokságokat. A mérkőzéseken tizenegy játékos vesz részt egy csapatban, sportfelszerelésük pedig mindössze egy ütő és egy labda valamint a wicket azaz a kapu.

Ahogy azt Metcalfe-Bodnár Tímeától megtudtuk, az ötlet, hogy a gyulai gyermekek is kipróbálják ezt a sportot akkor született meg, amikor egy évvel ezelőtt Simon Metcalfe meghívást kapott a Dürer iskolában tartott angol hétre. A fiatalok nagy kíváncsisággal fogadták az angol edzőt és azóta is nagy lendülettel gyakorolnak minden hétvégén. Az ifjú sportolók kitartó munkájának meg is lett a gyümölcse, hiszen idén tavasszal a budapesti Bat and Ball csapat látogatott el Gyulára és mérkőzött meg a hazai és a békéscsabai Jankay Tibor általános iskola együtteseivel.

 

 

Fotó: Metcalfe-Bodnár Tímea

November 2-án és 3-án Metcalfe Rebeccának lehetősége nyílt arra, hogy hazáját és városát képviselhesse egy Prágában zajló nemzetközi tornán. Az U10-es, U12-es és U15-ös játékosokból álló nemzeti együttes sikerrel vette az akadályt, hiszen a Duncan Shoebridge, a Magyar Krikett Szövetség elnöke és Simon Metcalfe, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános iskola anyanyelvű tanára által vezette csapat három győzelemmel és aranyéremmel térhetett haza a cseh fővárosból.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)