A hazai gárda az első fordulóban egy kőkemény rangadón győzte le a Szarvasi FC 1905 együttesét, majd a tavalyi bajnok Békéscsaba 1912 Előre II. otthonában játszott győzelmet érő döntetlent. A tabella második helyén álló együttes vezetőedzője szerint, a gyulai csapat játékosai kezdenek igazi csapattá kovácsolódni, amely alapvető a további sikeres bajnoki szerepléshez.
– Két erős csapattal kezdtük a bajnokságot, de a csapat a kellő hozzáállással és meggyőző játékkal mindkét mérkőzésen hozni tudta az elvárt eredményt. Nagy öröm számomra, hogy egyre többet kommunikálunk egymással a pályán, a játékosok kisegítik egymást, így nagyon pozitívan tudunk a jövőbe nézni.
Berényi Tibor együttesének következő ellenfele a Nagyszénás SE csapata lesz, amely nem kezdte ugyan jól a bajnokságot, ám hatalmas küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot. A tavalyi bajnokság ötödik helyezettje mindkét eddigi mérkőzésén döntetlent játszott ellenfeleivel, ám mindkét esetben hátrányból egalizálta a találkozót. A nagyszénási gárda erejét kiválóan példázza az, hogy a tavalyi aranyérmes békéscsabai együttes ellen három gólos hátrányból tudott talpra állni.
A gyulai mester szerint, a hazai szurkolók ismét jó mérkőzést fognak látni, hiszen a hazai gárda mindent megtesz majd azért, hogy feltörje az elsősorban kontrákra berendezkedő vendégcsapat védelmét.
– Jó játékosok képviselik a nagyszénási együttest, amely a kondorosi csapat megszűnésével igazolni is tudott a nyár folyamán. A villámgyors csatársoruknak köszönhetően elsősorban kontrajátékra rendezkednek be, azonban ha a saját játékunkat tudjuk játszani, labdákat tudunk szerezni és azokból gyors támadásokat vezetni, akkor nem lehet probléma ezen a mérkőzés sem – mondta el előzetesen Berényi Tibor.
A fürdővárosi együttesnek számára nagyon fontos, hogy megszerezze a három pontot, hiszen a következő fordulóban a jelenlegi listavezető OMTK-ULE 1913 gárdája érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre.
A Gyulai FC-Termál és a Nagyszénás SE derbijének kezdő sípszava 17 órakor hangzik majd el.