Gyulai FC-Termál: Démusz, Bogár, Nagy S. (Kádár), Kukla, Radics, Kovács I. (Rácz), Patkás, Czirok (Timkó), Nagy E., Bíró és Okos. Csere: Franciskovic. Vezetőedző: Bíró Róbert.
Bíró Róbert vezetőedzőnek az elmúlt forduló nagy különbségű vereségéből kellett felráznia csapatát. Mint mondta, a múlt heti súlyos vereség után alapos fejmosást tartott az öltözőben.
A győzelmi kényszerben játszó hazai gárda erőnek erejével esett neki ellenfelének, aminek több ígéretes helyzet volt az eredménye. A görcsös akarattal pályára lépő gyulaiak azonban, a kialakított fölényt nem tudták gólra váltani. – A lehetőségeink már akkor is megvoltak, de ekkor még szinte mindig rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt – mondta a vezetőedző.
A második játékrész elején aztán megszületett az áttörés, amikor a 61. percben egy villámgyors kontra után a vendég védő kézzel ért a labdához. Az eset kiállítással és büntetővel folytatódott, amelyből Czirok szerezte meg csapatának a vezetést. A vendégek megfogyatkozott számának köszönhetően a gyulaiak tetszőleges dolgozhatták ki helyzeteiket, amelyekből Kovács I. és Nagy E. is betalált. A mérkőzés végére Radics gólja tett pontot, amelynek köszönhetően újra győzni tudott Bíró Róbert együttese.
– Győzelmi kényszerben játszottunk, ami meg is látszódott az első félidei játékunkon. A félidőben átbeszéltük, hogy min kellene változtatni az eredményességhez. A második játékrészt nagyon jól kezdtük, egy szép támadás után nemcsak a vezetést szereztük meg, hanem létszámfölénybe is kerültünk. Ezután szinte tetszőlegesen dolgoztuk ki a helyzeteket, ezekből pedig sikerült három még gólt szereznünk. Érdekes, hogy nem most játszottunk a legjobban a szezonban, de mégis a legeredményesebb mérkőzést produkáltuk. Remélem, hogy ez a győzelem felszabadítja a gátakat és hétvégén sikerül bravúrt elérnünk a következő fordulóban – nyilatkozta a vezetőedző.
A Gyulai FC-Termál csapata újult erővel vetheti bele magát a bajnokság küzdelmeibe, ahol a soros fordulóban a második helyezett Nagyszénás SE otthonában tesz látogatást.