ez az opeles sem vette észre ezt a szutykos táblát
Fotó: Gyulai Hírlap
A Gyulai Hírlap Suzukijával szerdán (2016. április 25.) 13.45-kor hajtottam be az Árpád utcából az egyirányú 48-as utcába. A lendületes kanyarodásomat a szűk utcából éppen kitolató autó fogta meg, szerencsémre az utolsó pillanatban sikerült jobbról kikerülnöm az Opelt. Nem jellemző, hogy abból az utcából tolasson valaki vissza, azt gondoltam magamban, biztosan elvétette az úti célját. De nem! – derült ki azonnal számomra, amint behajtottam és beláttam az utcába, ami teljes szélességében le volt zárva valahol középtájt. Gondoltam, ha már bejöttem ebbe a csapdába, megkérdezem, miért nem jelzik, hogy ideiglenesen zsákutcát csináltak. Ártatlan kérdésemre felcsattanós válasz érkezett. Szó szót követett, s kezdtem tényleg hülyének és vaknak érezni magam, aki képtelen észrevenni két „zsákutcatáblát”, amit az utca elején helyeztek el. Magascés kiokosításom közben csak jöttek és jöttek és jöttek és tolattak és tolattak és tolattak vissza a lezárt utcából az autók. Mondtam nekik, hogy valami mégsem stimmel azokkal a táblákkal, ha senki nem veszi észre. Teljesen természetes, hogy „parasztreflexből” vezet városában az ember, nyilván ezért nem veszi észre senki a táblát.
A munkás megmutatta, nagyon ügyesen demonstrálta nekem, hogy én hogyan vezetek. A járdán, a fal mellett ülő kollégája derülten szemlélte társa előadását. Az alkalmi színjátszó kissé roggyant térdei mellé bepucsította a valagát, kezeivel kormányfogást imitált a levegőben, s szép kerek szemekkel, bamba pofával mered elém és rám.
A nem is olyan rossz előadás közben folyamatosan hajtottak be az autók a „kéttáblás zsákutcába”, majd tolattak vissza és egymásra és vissza és egymásra.
Ember, még sincs rendben azokkal a táblákkal valami, hát nem látja, hogy mindenki behajt az utcába! – mondtam neki. A szaki nem rendült meg a látottaktól, újra beszólt: LED-es megállító táblát tegyek ki neked, van néhány gyökér ember, mint te, aki nem lát.
Nem hittem a fülemnek. Próbálkoztam védeni az igazam, de mindhiába. Széttártam a kezem. Beláttam, ezek az emberek legyőztek. Beszálltam az autóba. Visszatolattam. Közben kikerültem néhány befelé tartó autót. Az utcából kihajtva megálltam. Megnéztem, a két tábla tényleg kint volt. Az egyik az út baloldalán. Ezt a táblát az éppen kitolató autó takarta el előlem. A másikat meg olyan magasra tették, hogy azt autóból kizárt meglátni. A jobboldali tábla lett volna az esélyesebb, ha nincs kikanyarodó autó, és nincs szél, ami szépen himbálta és fordigatta ide-oda. Körülbelül 777 ötletem lett volna arra, hogyan kellett volna – tényleg – észrevehetően kitáblázni az útlezárást. Amíg fotóztam a táblát, az körülbelül 1 perc volt, három autó hajtott be az utcába, mert nem vette észre azt a két táblát.
Én marha, nem tudom, miért, de tettem még egy próbát. Az utca másik végéből betolattam az ott dolgozó két emberhez. Igyekeztem meggyőzni őket arról, hogy a két táblájuk semmit nem ér, illetve kértem az engem legyökerező férfit, hogy kérjen bocsánatot. Természetesen nem jártam sikerrel, sőt, addigre én lettem az, aki lebunkózta őket, s nem ők azok, aki legyökerezetek engem – legalábbis ők ezt állították. Ennyit ér két ember szava eggyel szemben.
Gyökérként, megszégyenülve hagytam el a 48-as utcát. Mindeközben csak jöttek és jöttek és jöttek és tolattak és tolattak és tolattak vissza a lezárt utcából az autók…
Ezt a cikket megküldöm az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. médiakapcsolatként megadott e-mail címére. Miért éppen nekik? Azért, mert gázcsöveket reparáltak a földben a cég megrendelésére. Döntsék el hát ők, hogy ki volt a gyökér.
s ott van a másik tábla is, látják, ott, jobbra, nagyon fent
Fotó: Gyulai Hírlap
