Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Disznóölő pisztollyal okozott magának súlyos sérülést egy férfi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. május 10. 14:30
Disznóölő pisztollyal okozott magának súlyos sérülést egy férfi
Fejsérülés, gyógyszermérgezés, utcai rosszullét és égési sérülés miatt riasztották a gyulai mentősöket az elmúlt héten
____Eredeti-mentos_csuszi.JPG

Képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Disznóölő pisztollyal lőtte magát fejbe egy férfi múlt pénteken, a mentősök súlyos sérülésekkel szállították kórházba – mondta el lapunknak Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője.

A szakember a múlt heti eseményekről beszámolva elmondta: kedden személyautó sodort el egy kerékpárost Gyulán. Mint megtudtuk, a férfi vállsérülést szenvedett.

Lökösházán gyógyszerre ivott egy férfi, a mentősök ellátták, majd kórházba szállították. Kétegyházán az utcán lett rosszul egy ember múlt pénteken. A gyulai mentőállomás szakemberei helikopterrel érkeztek a helyszínre, az idős férfi életét azonban már nem sikerült megmenteniük.

Hétvégén a mentősök égési sérülés miatt láttak el egy férfit, akinek forró olaj ömlött a bokájára és a lábszárára. Hétközben több alkalommal hívták a 104-et vérnyomásprobléma és végtagsérülés miatt – közölte a mentőállomás vezetője. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)