képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai SE-Marosmenti NKSE 21-24 (12-7).
NB II.-es bajnoki női kézilabda-mérkőzés, Gyula, 80 néző. V.: Gulybán, Őrsi.
Gyulai SE: Kerekes – Bagi 5/2, Balogh 1, Dávid 1, dr. Bányainé Szabó R. 6/2, Raffai-Such 5/1, Nagy I. Cs.: Nagy B. (kapus), Papp, Jámbor 1, Rokszin 1, Komlósi 1. Edző: Tövisháti Zsombor. Kiállítás: 8, ill. 4 perc, hétméteresek: 9/4, ill. 5/1.
A kedvezőtlen előjelek (12 játékos távolléte, sérülés, munkahelyi elfoglaltság, iskola) ellenére egy olyan csapat állt össze a mérkőzésre, amely a régi szép idők játékát tudta idézni. A vereség ellenére a gyulai csapat megmutatta, hogy Gyulán továbbra is van létjogosultsága a kézilabdának. A héten újra csatasorba állt dr. Bányainé Szabó Renáta, Dávid Szilvia és Balogh Ágnes, hogy segítsenek a csapaton. Raffai-Such Tamara mellett igazi húzóemberei voltak a csapatnak, mellettük a fiatalok is felnőttek a feladathoz. Közülük Bagi Lilla emelkedett ki játékával.
A csapat első félidei teljesítménye az elmúlt évek színvonalát tükrözte, az 52. percben még 21-21 volt az állás, ekkor azonban elfáradtak a mieink. A vereség ellenére is bebizonyosodott, hogy ezt a játékot csak alázattal, a csapat érdekeit szem előtt tartva lehet játszani.
A juniorok is gyors, kemény játékkal lepték meg ellenfelüket. A nyolc serdülő játékossal felálló junior csapat magabiztosan, végig vezetve 33-24 (18-15) arányban is megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.