Képünk illusztráció
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
HIRDETMÉNY
óvodai beiratkozásról a 2016/17-es nevelési évre
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (1) bekezdése alapján a Gyula Város Önkormányzata fenntartásában lévő Gyula Város Egyesített Óvodája intézményben az óvodai beiratkozás idejéről és rendjéről az alábbi hirdetményt teszem közzé.
Az óvodai jogviszony létesítése:
A szülő a harmadik életévét 2016. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét – legalább napi négy órában történő óvodai foglalkoztatásra – köteles beíratni jelen hirdetményben meghatározott időpontban az általa szabadon megválasztott óvodába. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden Gyulán lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A gyermeket az a tagintézmény köteles felvenni, amelynek a körzetében a gyermek életvitelszerűen lakik vagy tartózkodik. A tagintézmények a kötelező felvétel biztosításán túl az igényeket a szabad férőhelyek függvényében teljesíthetik.
A beiratkozást követően az összesített létszám ismeretében a fenntartó határoz az egyes tagintézményekben indítható csoportok számáról.
A beiratkozás időpontja és helyszíne:
2016. május 17. (kedd) 08:00 – 17:00 óráig
2016. május 18. (szerda) 08:00 – 17:00 óráig, valamint
2016. május 19. (csütörtök) 08:00 – 17:00 óráig
Gyula Város Egyesített Óvodája Székhelyintézmény (Törökzugi Óvoda)
5700 Gyula, Leiningen u.4.
Felmentés kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól:
A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, az óvodai beiratkozásra meghatározott időtartam kezdő időpontjáig, azaz 2016. május 17. napjáig nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez. (Kérelem minta megtalálható Gyula város hivatalos honlapján, a www.gyula.hu címen és Gyula Város Egyesített Óvodája hivatalos honlapján a http://egyesitettovoda.hupont.hu címen.)
Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő köteles arról legkésőbb 2016. június 3. napjáig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
- a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
- a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa (lakcímkártya).
Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése estén alkalmazható jogkövetkezmények:
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében szabálysértést követ el. A szabálysértés elkövetője pénzbírsággal is büntethető.
Gyula Város Egyesített Óvodája tagintézményei:
- Bajcsy Zs. úti Óvoda 5700 Gyula, Bajcsy Zs. u. 24.
- Béke sugárúti Óvoda 5700 Gyula, Béke sgt. 53.
- Ewoldt Elíz Óvoda 5700 Gyula, Pálffy u. 5.
- Galbácskerti Óvoda 5700 Gyula, Temesvári út 47.
- Gyulavári Óvoda 5711 Gyula, Széchenyi u. 56.
- Mágocsi úti Óvoda 5700 Gyula, Mágocsi köz 1.
- Máriafalvai Óvoda 5700 Gyula, Sarkadi út 14.
- Németvárosi Óvoda 5700 Gyula, Scherer F. u. 14.
- Székhelyintézmény (Törökzugi Óvoda) 5700 Gyula, Leiningen u. 4.
Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére az óvoda alapító okirata szerint jogosult tagintézmények:
- Bajcsy Zs. úti Óvoda – 5700 Gyula, Bajcsy Zs. u. 24. 66/639-593,
- Gyulavári Óvoda – 5711 Gyula, Széchenyi u. 56., 66/639-596,
- Mágocsi úti Óvoda – 5700 Gyula, Mágocsi köz 1. 66/639-437,
- Németvárosi Óvoda – 5700 Gyula, Scherer F. u. 14. 66/642-533,
- Törökzugi Óvoda (Székhelyintézmény) – 5700 Gyula, Leiningen u. 4. 66/632-207,
Az óvoda alapító okirata szerint nemzetiségi nevelést folytató óvoda:
Németvárosi Óvoda – 5700 Gyula, Scherer F. u. 14., 66/642-533 nemetvarosiovi@gyulaovoda.hu
A tagintézmények felvételi körzetei:
Az óvodai felvételi körzetek megtalálhatóak Gyula város hivatalos honlapján az „Aktuális” menüpontban (www.gyula.hu), valamint minden tagintézményben kifüggesztve.
Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja:
Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel legkésőbb 2016. június 17. napjáig.
A jogorvoslati eljárás szabályai:
A szülő a felvételi kérelem elutasítása esetén a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat Gyula Város Címzetes Főjegyzőjéhez. A kérelmet írásban, az óvoda vezetőjénél kell benyújtani. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja vagy megsemmisítheti és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.
Az óvodai beiratkozás rendjére irányadó jogszabályok:
- a nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény
- a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet
- a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
Gyula, 2016. április 6.
Dr. Görgényi Ernő
polgármester