Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A közös nevező az olvasás szeretete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2016. április 06. 09:00
A közös nevező az olvasás szeretete
Felnőtteknek szerveztek olvasókört a gyulai könyvtárban
____Eredeti-GYHRCSD_024.JPG

Az olvasókör első hivatalos találkozója a gyulai könyvtárban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megalakult a Mogyoróssy János Városi Könyvtár olvasóköre március 30-án, az első hivatalos találkozón tucatnyian vettek részt.

A témáról, a Facebookon felmerült ötlet alapján, tavaly decemberben írtunk először a gyulaihirlap.hu Csevegő című rovatában. A városi könyvtár rögtön a kezdeményezés mellé állt, így gyorsan megindult az olvasókör szervezése. Az érdeklődők március közepén gyűltek össze első alkalommal a bibliotéka előadótermében.

Dézsi János könyvtárigazgató

– Mint kiderült, sokan vannak, akik szeretnek olvasni és szívesen megosztanák könyvélményeiket azokkal, akiknek szintén fontos az olvasás – mesélt lapunknak a felhívásra jelentkezők motivációiról Dézsi János. A könyvtár igazgatója elmondta: ez az első olyan olvasókörük, amelyet felnőtteknek szerveznek.

Az igazgatótól azt is megtudtuk, a résztvevők életkora és érdeklődési köre is eltérő, ami közös bennük, az az olvasás szeretete. Dézsi János kiemelte, a résztvevők mindannyian úgy érzik, hogy az olvasásnak – amellett, hogy szórakoztató időtöltés – nagyon sok pozitív hozadéka van.

A részletekkel kapcsolatban elmondta: a tervek szerint a találkozókat minden hónap utolsó hétfőjén tartják, a legközelebbi összejövetel április 25-én 17 órától lesz a könyvtárban. Dézsi János hangsúlyozta: az olvasókörben kötetlenül lehet beszélgetni a kedvenc vagy éppen olvashatatlannak ítélt művekről, és a tagok könyveket is ajánlhatnak egymásnak. A társaság várhatóan olyan közismert gyulaiakat is vendégül lát majd, akik szívesen számolnak be olvasásélményeikről. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)