képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Eubility Group Békéscsaba ENKSE II.–Gyulai SE 32–20 (17–12).
NB II.-es női kézilabda bajnoki mérkőzés, Békéscsaba.
Gyulai SE: Kerekes – NAGY I. 3/2, Rácz 4/1, Antal 3, Jámbor 1, Kocsis 5, Bagi 3/2.
Csere: Papp, Rokszin 1, Nagy N. , Komlósi. Edző: Tövisháti Zsombor.
A tartalékosan felálló fiatal gyulai csapat túlontúl tisztelte az NB I.-es junior játékengedéllyel rendelkező hazaiakat. Megilletődötten játszottak, aminek az lett az eredménye, hogy a negyedik percben már 4-0 volt az eredmény. A négy juniorkorú mezőnycserével és kapuscsere nélkül felálló vendégeket még a balszerencse is sújtotta. A 17. percben Jámbor Fanni bokaszalag-sérülést szenvedett, és nem tudta folytatni a játékot. Ezek ellenére a gyulai csapat fokozatosan felvette a küzdelmet. Kocsis Klaudia irányításával méltó ellenfele lett a vendéglátóknak egészen a 48. percig. A fiatal játékosainkból sok erőt kivett, hogy a junior mérkőzést is végigjátszották, s ez főleg a pontatlan lövésekben mutatkozott meg. A 42. percben három gól volt a különbség. A vendéglátók innen a 60. percig egy 10-1-es sorozatot produkáltak, és magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.