Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Utcán fekvőket mentettek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. január 20. 10:00
Utcán fekvőket mentettek
Aki földön fekvőt talál az utcán, értesítse a mentőket
Több ittas, illetve kihűlésközeli állapotba került emberhez riasztották a gyulai mentőket az elmúlt héten – mondta el lapunknak Schneider László, a helyi mentőállomás vezetője.
____Eredeti-mentok03_osz.JPG

Képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

A szakember felhívta rá a figyelmet: aki földön fekvőt talál az utcán, értesítse a mentőket, hiszen a téli mínuszokban hamar kihűlhet a bajbajutott.

Schneider Lászlótól megtudtuk, a hét elején többen epilepsziás rosszullét miatt hívták a mentőket, a hét közepétől pedig a mellkasi fájdalomra, vérnyomás-ingadozásra panaszkodók száma emelkedett meg.

A hét utolsó napjaiban két sportsérülést is el kellett látniuk a mentősöknek: egy gyermek a bokáját, egy fiatal fiú pedig a térdét fájlalta. Vasárnap súlyos égési sérüléssel kellett kórházba szállítani egy férfit.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)