Részlet a gyulai Várszínház kamaratermében bemutatott darabból
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Már csak a téma miatt is dugig telt a nézőtér január 14-én, a Gyulai Várszínház kamaratermében, amikor a sokak számára misztikus jelentőségűre emelt 40-es életkor mindennapos problémái kerültek terítékre a Dumaszínház és a FÜGE társulat közös produkciójaként bemutatott 40! avagy Véges élet című előadással. Pedig a négy színész önmagában véve is garancia a minőségre, különösen, hogy meglódított és szabadjára engedett fantáziájuk öt hét alatt állította össze a 2014 októbere óta látható produkciót, melyet a tavalyi Vidor Fesztivál Pantalone-díjjal is jutalmazott.
Bánki Gergely és Stefanovics Angéla
A Fekete kefe moziból köztudatba emelkedett Bánki Gergely, a tévéreklámból ismertté vált Stefanovics Angéla, a sokoldalú Mészáros Béla és a rendezőként is bizonyító Keszég László ügyesen csomagolta fergeteges komédiába a 40-es korosztály mindennapi nyavalyáit. Már azzal az ötletes kezdéssel, ahogy a nyitó tánc felvillanó fényeinél jelennek meg egyre többen a színpadon, mozgásuk, szövegük pedig azonnal fergeteges komédiára hangolja a nézőt. Briliánsan oldják meg a jelenetváltásokat is, a kivetítőn bejátszott kisfilmek pedig a látottak folytatását, szórakoztató lecsengését adják, amíg ők átöltöznek vagy szusszannak kicsikét.
Rengeteg ötlet, munka és felszabadultság érződik a különálló, hosszabb-rövidebb jeleneteken, melyekkel sarkítva, de annál szemléletesebben mutatják be a korosztályra jellemző élethelyzeteket, a mindennapos botladozásokat a munka, a gyereknevelés, a kezdődő szenilitás és az elúszni látszó lehetőségek utáni kétségbeesett kapaszkodás terén.
Sokféle humorukkal minden lehetséges síkon egyszerre támadják be a nézőt, úgy tartva tükröt, hogy abba a bűvös kor betöltése előtt és a már utána járóknak is bele kelljen nézni. Legjobban pedig azok mulatnak, akik a látottakon mernek magukra ismerni. A nyíltságtól meghökkent tapsolni is elfelejtett, pedig sokszor lett volna rá mód.
A Stefanovics Angéla Madonna számánál elszálló mikroportja ugyan tönkretette azt a jelenetet, pedig az első nyíltszíni taps helye ott lehetett volna. Illetve bármikor, amikor ez a négy kiváló színész kaméleonszerűen csak átváltozott. A külsejét tekintve 14 évesnek tűnő művésznő, szerepei szerinti kétségbeesett küzdéssel, bámulatosan feszítette abszurddá a helyzeteket, a futballkarrierről álmodó 40-es karakterében Mészáros Béla megejtően sírnivaló volt, míg orvosi megnyilvánulása a vele szemben ülő, kétségbeesett pacienst játszó Keszég Lászlóval együtt adott bizonyságot a színészi játék tökéletességéről. A legerősebb – végletekig feszített – jelenet a gyerekként Bánki Gergellyel otthon tanuló szülők esetét pedig valamilyen módon már mindenki átélte, így ezen a ponton térdét csapkodva dőlt hétrét a nevetéstől a közönség.
A tömérdek karikírozás a zárójelenettel azonban átfordult, mert annak ellenére, hogy ez a korosztály még felteszi a kapszulás kávéfőzőt a rezsóra, és atomrakéta indul el, amint egy laptop mögé ül, jó, ha nem mond le magáról, mert ő az origó, akinek ereje és bölcsessége is megvan az újrakezdéshez, amivel tartalmasan élhet meg egy minőségi életet.
