Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közlekedési balesetek sérültjeit is el kellett látniuk a gyulai mentősöknek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M. B. • HÍREK • 2015. október 14. 15:00
Közlekedési balesetek sérültjeit is el kellett látniuk a gyulai mentősöknek
A Gyula és Elek között történt baleset sérültjét fej- és térdsérülés miatt kellett kórházba vinni
____Eredeti-mentok05_osz.JPG

képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Az elmúlt héten a gyulai mentősöknek több esetben kellett segítséget nyújtaniuk.

Október 5-én Békéscsaba és Csanádapáca között történt közlekedési baleset, ahol egy boka- és koponyasérülést szenvedett személyt kellett ellátni, majd kórházba vinni. Szintén még október 5-én egy hölgy munkahelyén üveggel megvágta a kezét. A nő sérült kezét bekötötték.

Október 6-án Kétegyházára egy 7 éves lány sérülése miatt kellett kiszállniuk a gyulai mentőknek. Szintén október 6-án Gyulán, otthonában kerti munkavégzés közben leesett a létráról egy férfi, akit fej- és mellkasi sérülés miatt  kellett ellátni.

Október 7-én Dobozon egy 7 éves gyermeket kerékpárral szállított a szülő. A gyermek lába beakadt a küllők közé, bokasérülést szenvedett, rajta is segítettek a mentősök.

Október 9-én a Gyula és Elek között történt baleset sérültjét fej- és térdsérülés miatt kellett kórházba szállítani – mondta el a Gyulai Hírlapnak Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője.         

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)