Képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Várfürdő-Gyulai TFC–Hódmezővásárhelyi FC 1–0 (0–0).
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 150 néző. V.: Nagy N.
Gyula: Harman – Kovács T., Gadó, Ferenczi, Pilán R. – Bálint – Okos, Balogh M. (Burai), Hegedűs, Nagy G. (Kerekes) – Styecz (Turcsek). Edző: Szekeres Lajos.
Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a vendégek is bátran támadtak, és bár igazi gólhelyzet egyik fél előtt sem adódott, ennek ellenére izgalmasan alakult az első félidő.
Szünet után góllal kezdtek a mieink, az 50. percben Kovács Tamás tört előre, és a védőről Balogh Milán elé került a labda, aki a kapu bal oldalába lőtt, 1–0. A vendégek továbbra is küzdöttek, de szerencsére csak a kapufáig jutottak. A gyulai fiúk a mérkőzés végéig tartották magukat, és megérdemelten szerezték meg itthon a három pontot.
Szekeres Lajos: – A szezon egyik, hanem a legnehezebb találkozóján vagyunk túl. Tipikus egygólos meccs volt, amit egy szép akció végén mi értünk el.