a szegedi kelda a rondella színpadán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Még este tíz felé is igazi nyári este várta a Rondella terasz közönségét a gyulai várnál, ahol a Kelda zenekar lépett a deszkákra. Augusztus 10-én mintha nem is hétfő este lett volna: a szabadtéri szórakozóhely dugig volt vendéggel, és az innen-onnan özönlő népek is meg-megálltak a koncert vagy egy párás falú korsó sör kedvéért.
A szegedi konzervatórium és zeneművészeti főiskola volt és jelenlegi diákjaiból verbuválódott együttes saját szerzeményekkel szórakoztatta az érdeklődőket. Kelcz Dávid (ének, gitár), Korponai Zsolt (hegedű), Horváth Csaba (nagybőgő), Varga Ákos (ütőhangszerek) célzottan akusztikus hangzásvilágú dalokat adott elő.
A Kelda a szerelem több árnyalatát felidéző, ugyanakkor éles társadalomkritikát megfogalmazó repertoárjának címe: Gondolathajó. Ebben utazhatott egy órában a publikum az andalító hanghullámokon. Muzsikájukban bár első hallásra a frontember énekelt versei dominálnak, a vokális szöveg mellett a szellős-légies, tiszta hangszeres játék és a kidolgozott ritmikák miatt hasonló hangsúlyt kap a zene is, amire érdemes odafigyelni.