a dzsungel könyve című sikermusicalt mutatták be a gyulai tószínpadon
Fotó: Kiss Zoltán
A bemutatott történet Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul. Az árván maradt Maugli Sir Kán, a tigris (Szomor György) elől a dzsungelbe menekül, ahol Akela, a farkas falkavezér (Vadász Gábor), Balu, a medve (Katkó Ferenc) és Bagira, a párduc (Nagy Erika) segítségével hamar otthonra is lel. Sir Kán azonban nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja az „emberkölyköt”, így évek múltán a felcseperedett fiú (Nagy Róbert) ellen hergeli a farkasokat. Maugli a piros virággal (tűzzel) űzi el a tigrist, ám testvéreit már nem tudja maga mellé állítani. Idegen lesz a vadonban, így az emberek közé megy, ahol megismeri Túnát (Gubik Petra), a falu vezetőjének (Bartus Gyula) asszonyát. Megtudja, hogy a férfiak vérdíjat tűztek ki Sir Kán bőrére, akit végül Maugli győz le, és ezzel megváltja a lányt.
Horgas Ádám rendezése és Horgas Péter díszlete tökéletes teret biztosított Bodor Johanna koreográfus és Hajdu Anita koreográfus asszisztens számára a kreatív alkotáshoz, aminek egy látványos darab lett a végeredménye. A legtöbb dalnál csak kapkodtuk a fejünket, hiszen a kiváló tánckar a színpad egészét birtokba vette. A mozgalmas táncbetétek és a színészek kicsattanó energiája egy percre sem hagyott unatkozni minket.
A produkció azonban mit sem ért volna Dés László fülbemászó dallamai és Geszti Péter zseniális dalszövegei nélkül, melyekhez nem egyszer gyönyörű énekhangok társultak.
A vészt leső keselyűk, középen Csillel (Kara Tünde)
A gyakran látott gagyi állatjelmezek és maszkok helyett ez esetben remekül megálmodott kosztümökbe bújtak a szereplők, akik játékukkal igazán valószerűen formálták meg a különböző állatokat. Ilyen volt például Liszi Melinda, aki a Ká nevű kígyót testesítette meg. A darab legjobb alakítása Kara Tünde Jászai Mari díjas színésznő nevéhez köthető, aki Csil, a Kegyelet Bt. vezérkeselyűjének szerepében az est legmenyerőbb figuráját formálta meg. A művésznő minden porcikája játszott. Mozdulataival és hangjával pompásan jelenítette meg a vészt lesű keselyű alakját, miközben játékát egy cseppnyi irónia is fűszerezte.
A koreográfiák és a zenék magukért beszéltek, de humorból sem volt hiány a darabban, amiért főként az elő-előröppenő, „ütődött” döglégy felelt (Szabó Lajos). A negatívumok oldalán talán az előadás hosszúságát könyvelhetnénk el. A mesére kíváncsi aprónép java ugyanis a két és fél órás produkció második felvonásában már csak álmos pislantások közepette tudta követni az eseményeket. A publikum többsége persze mindvégig kitartott, amit helyesen is tett, hiszen kár lett volna lemaradni a fergeteges, nyitóképpel záró fináléról.
