Szőke nikoletta és szakcsi lakatos róbert a rondella terasz színpadán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vegyünk két többszörösen díjnyertes, profi muzsikust, adjunk hozzájuk bőséggel hibátlan improvizációt, mindezt hintsük meg ízes melódiákkal, majd egy órácskára hagyjuk játszani őket, s máris hamisítatlan jazz terem a színpadon. A receptet bizonyára Szőke Nikoletta, a Shure Montreux Jazz Voice Competition 2005-ös győztes, Junior Prima Díjas jazzénekesnője és Szakcsi Lakatos Róbert, a 2001-es Montreux Jazz Festival nemzetközi szólózongora-versenyének első helyezett zongoristája is jól ismeri, hiszen június 17-i gyulai koncertjükön épp ekképpen ízleltették meg velünk a swing jazz zamatát.
Az elismert zenészpáros koncertjének estéjén őszies hűvös telepedett a Rondella teraszra, és bár az igényes muzsika lassacskán egyre több bámészkodót csalt a gyulai vár tövébe, az otthon maradt, vacogós népek ülőhelyein csak a fel-felébredő szellő pihent meg időnként. A duót azonban semmi sem tántoríthatta el attól, hogy egy világszínvonalon is helytálló produkcióval kedveskedjen a kitartó zenekedvelőknek.
A kéttagú formáció főként saját szerzeményeket hozott el Gyulára, melyek a 2015-ös I Thought about You című lemezen szerepelnek. Felcsendült például az If I Should Lose You, az East of the Sun és az I've Got the World on a String című dal is. Bár a produkció mindeddig tiszta jazztől izzott, az esti menüben más hangulatok is helyet kaptak. George Michael Jesus to a child című dalának érzelmekkel teli feldolgozása tökéletesen tűntette el szemünk elől a körülöttünk levő világot, s talán még az időt is megenyhítette az átirat. Aztán repültünk egyet „R. Kelly-vel”, szerelmes „funky-jazz-re” bólogattunk „Stevie Wonder-el”, de még latin-amerikai, brazil vizekre is eleveztünk. Mindezt egy röpke óra alatt.
Szőke Nikoletta éneke szinte a bőrünk alá mászott
Szőke Nikoletta elismert, nemzetközi hírű magyar jazzénekesnő, akinek nevét az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is jól ismerik. Kivételes talentumát szerencsénkre Gyulán sem volt rest megcsillogtatni. Karcos, rekedt hangszíne, egyedi orgánuma és a remekül eltalált szkettelések révén éneke szinte a bőrünk alá mászott. Zenésztársa, Szakcsi Lakatos Róbert számos zenei verseny kategóriagyőztese. Gyulai koncertjükön a zongorista stílusosan és könnyedén kísérte az énekesnőt, miközben maga is rögtönzött szólókkal fűszerezte a dalokat.
Szőke Nikoletta és Szakcsi Lakatos Róbert a finom, romantikával hevített swing jazz világába kalauzolta el gyulai közönségét. Játékukat vitathatatlan összeszokottság jellemezte, s még improvizációik is kitűnő harmóniában hullámoztak együtt az est folyamán. Produkciójukkal – mint ahogyan azt Szőke Nikoletta az I've Got the World on a String című saját dalukban meg is énekelte – valóban az ujjuk köré csavarták a világot Gyulán is.