képünk illusztráció
Forrás: rosehallresort.com
A teniszezők OB II-es csapatbajnokságában egy megyei érdekeltségű találkozó jutott hétvégére, az OB III-ban pedig pótolták az eső miatt elmaradt Szeghalom–Gyula II. találkozót. Az OB II-es együttes a mártonhegyi TC csapatát győzte le hazai pályán 8-1 arányban. Győztek: Lovász Zoltán, Ajkay Norbert, Oláh Imre, Csernus István, Kovács Zoltán, dr. Kopcsák Zoltán, valamint a Kovács Zoltán–Varga László és az Ajkay Norbert–Csernus István párosok.
Szombaton kerül sor az utolsó mérkőzésükre, amikor az UNIK SE együttesét fogadják 10 órakor a mieink. Az OB III-as küzdelmek szenzációs meccsel zárultak Szeghalmon. A gyulaiak voltak az élen a szinglik után, hiszen már 4-2-re vezettek, azonban a sárrétiek a három páros megnyerésével az egész meccset maguk javára fordították 5-4 arányban. Győztek: Csatári Tamás, Havasi Róbert, dr. Kopcsák Zoltán, dr. Hajdú László.
Az OB III-as bajnokságban véget ért a tavaszi szezon, a gyulaiak a harmadik helyen végeztek. A megyei csapat Békésre utazott, ahol 7-2-es vereséget szenvedtek.