Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula testvérvárosa, Arad vehette át 2015-ben a Megbékélési és Együttműködési Díjat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. április 16. 18:25
Gyula testvérvárosa, Arad vehette át 2015-ben a Megbékélési és Együttműködési Díjat
Dr. Görgényi Ernő: Arad Romániában az európaiság világítótornya
____Eredeti-IMG_2962.JPG

2015-ben Arad testvérvárosunk érdemelte ki a Megbékélési és Együttműködési Díjat

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

2015-ben Arad testvérvárosunk érdemelte ki a Charta XXI Mozgalom által hirdetett Megbékélési és Együttműködési Díjat. A kitüntetést Gheorghe Falca aradi polgármester április 15-én vehette át Budapesten, a Párbeszéd Házában, ahol az ünnepelt közösséget Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő méltatta.

A Megbékélési és Együttműködési Díjat minden évben olyan személy, vagy közösség kapja, aki/amely szorgalmazza a Közép-Kelet Európai népek közötti megbékélést, és az egymás felé való nyitottságot. A mozgalom idén Arad testvérvárosunknak ítélte a díjat, melynek átadó ünnepségére dr. Görgényi Ernő is hivatalos volt, hogy az ünnepelt település testvérvárosának első számú vezetőjeként méltassa Aradot.

____Eredeti-IMG_2881.JPG

"Arad és Gyula egymásra találása nem a véletlen műve volt"

A gyulai polgármester az 1994-es „Kézfogások” elnevezésű magyar-román baráti találkozóra, a testvárosi kapcsolat megkötésének időszakára emlékezett vissza. Dr. Görgényi Ernő laudációjában hangsúlyozta Arad és Gyula egymásra találása nem a véletlen műve volt.

- A kölcsönös megértés mögött, véleményem szerint az a mások kulturális értékeire való nyitottság áll, mely Arad és Gyula etnikai és kulturális sokszínűségéből fakad. Ma a gyulai polgárok 3 %-a vallja magát román nemzetiségűnek, mi pedig a szívünkön viseljük kulturális és oktatási intézményeik, valamint civil szervezeteik sorsát. Nagyon jó látni, hogy Arad vezetése ugyanígy szívén viseli az ottani magyar nemzetiség ügyét – hangzott el a városvezető beszédében.

Dr. Görgényi Ernő arról is szót ejtett, hogy Gheorghe Falca polgármester úr minden október 6-i megemlékezésen részt vesz, ahogyan rendszeres szereplője a március 15-i ünnepségeknek is, ezzel is tanúsítva a magyarság kultúrájának ápolása iránti elkötelezettségét. A polgármester úgy fogalmazott: „Arad Romániában az európaiság világítótornya, példaértékű a kiállásuk a helyi magyarság mellett, a kölcsönös tisztelet jegyében.”

- Az EU megalapításának legfontosabb célja, hogy megelőzzük a népek közti konfliktusokat, a háborúkat. Az ellenségeskedés alapja majdnem mindig a félelem, melyet egy dologgal lehet orvosolni, a megismeréssel. Ha megismerjük mások kultúráját, lehetőséget adunk magunknak arra, hogy felismerjük benne az értékeket, így megtanuljuk tisztelni a másikat és barátként ölelhetjük keblünkre – fejtette ki dr. Görgényi Ernő.

Dr. Surján László a mozgalom alapítója, elnöke arról beszélt, hogy az aradi vértanúk örökre beleégették a várost a magyar köztudatba. Mint kifejtette, a tizenhármak névsora világosan megmutatja a régi magyar állam soknemzetiségű mivoltát, a tábornokok hősiessége pedig bizonyítja, hogy nemzeti hovatartozástól függetlenül lehet valaki haláláig hű állampolgár abban az országban, amelyben él.

____Eredeti-IMG_2896.JPG

Arad városa örökre beleégett a magyar köztudatba

- Az 1990-es fordulat után Arad a kivégzettek emlékműve miatt lett beszédtéma. Nehéz épp ésszel felfogni, hogy miért kellett annak idején eltüntetni ezt az alkotást. Arad városa részévé tette az emlékmű ügyét a megbékélésnek. A Megbékélési Park és a benne álló két emlékmű jelzi: románok és magyarok között is lehetséges egy európai jellegű megbékélés – fogalmazott dr. Surján László, majd megjegyezte, a városnak ez a hozzáállása döntő tényező abban, hogy a díjat 2015-ben Arad kapta.

Az elnök arról is említést tett, hogy a román település sokat tesz azért, hogy megőrizze multikulturális jellegét, hiszen – mint hangsúlyozta – az Európa kulturális fővárosa címre pályázó Arad tudja, hogy a többféle nemzetiség együttélése nem veszélyeztet semmit, de megerősít mindent.

- Példamutatónak látom Arad és az aradiak hozzáállását a kedélyeket gyakorta felkavaró zászlóvitákban is. Arad város vezetése, jelesül a polgármester úr, épp az európaiságra, az Unióban való közös létünkre, az európai színpadon játszott közös szerepünkre, azonos érdekeinkre hivatkozva utasított el egy, a magyar zászlót ért avítt szemléletű támadást – emelte ki dr. Surján László.

A beszédet követően dr. Surján László átadta a Megbékélési és Együttműködési Díjat Gheorghe Falca polgármesternek. A kitüntetés Lebó Ferenc: Isten tenyerén című alkotását és egy oklevelet tartalmazott.

____Eredeti-IMG_2930.JPG

Gheorghe Falca átveszi a díjat dr. Surján Lászlótól

Az átadó után Gheorghe Falca osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Köszönetnyilvánítása során a polgármester háláját fejezte ki – többek között – Arad városának is azért, hogy befogadták őt, hiszen ott maga is kisebbséginek számít, mivel csak 1994-ben érkezett a településre. Mint kifejtette, a város közös munkával elérte, hogy megváltoztassa a ’90-es évek lelkületét, amikor is nemcsak etnikumok közötti, de hitbeli konfliktusok is voltak. Mára azonban Arad a béke városa lett. Gheorghe Falca úgy fogalmazott, a változtatást párbeszéddel vívták ki, s mindez azoknak az embereknek köszönhető, akik hittek a közös értékekben. Az aradi polgármester arról is beszélt, hogy a megbékélés ügyét támogató városok feladata továbbadni az üzenetet, a szabadság, a demokrácia és a kereszténység értékeinek fontosságát.

A román városvezető végül kifejtette, sok évbe került, míg a szabad ember mentalitására szert tehettek, s most az a fő, hogy ezt a gondolkodásmódot a jövő generációinak is tovább adják – egy szebb és jobb élet érdekében. Éppen ezért Arad városa nyitott arra, hogy közös erővel mutassa meg annak módját, mellyel lehetőséget teremthet a megbékélésre.

A díjátadó ünnepséget közös koccintás koronázta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)