A vár a Fehér-Körös árterének egyik alacsony fekvésű, vízzel körülvett, természetes szigetén épült fel a 15. század elején. Akkoriban a Gyula néven ismert település a vártól távolabb, a Körös egyik ágának túlpartján, a mai Törökzug és Németváros területén húzódott. A város tekintélyes méretű plébániatemplomának tornya a közeli ferences rendház és templom tornyához hasonlóan a várból jól látszott, bár a két területet két folyóág is elválasztotta egymástól. Ezt a hadászatilag kiváló, természetes vízfolyással körülvett elhelyezkedést használta ki a vár építtetője, Maróti János, aki uradalmi központként tekintett kezdetben a várra, majd fia, Maróti László fejlesztette valódi főúri rezidenciává a gyulai erősséget. Később, a 16. század folyamán, a török fenyegetés közeledte végvárrá változtatta a gyulai várat, és az 1566. évi ostromot megelőzően épültek ki a vár további védelmi vonalai, a palánkvár, illetve a külső vár, elfoglalva a vársziget teljes területét. A „sziget” a mai napig őrzi a történeti időkben kialakult, egységes formáját, a vár teljes területe gyakorlatilag ma is hozzáférhető, csodával határos módon a várépítés óta eltelt évszázadok alatt szinte alig épült be.
Most tegyünk egy képzeletbeli sétát a város irányából a téglavár felé haladva, és vegyük szemügyre a vár külső és belső védelmi vonalait, ahogy azt Paolo Mirandola, itáliai várépítő mester láthatta, amikor 1562-ben papírra vetette a vár megerősítését szolgáló terveit. A legkülsőbb védelmi vonal maga a Fehér-Körös egyik mellékágának a medre, amely tekintélyes várárokként, bár változékony vízállással, de féltőn öleli körbe a teljes szigetet. A folyó meredek partjára támaszkodó fahídon lehet átkelni a „szigeterőd” területére, ahol közvetlenül a parton erős cölöpsorokból, valamint a cölöpsorok közé döngölt agyagból épített, 8-9 méter szélességű, vaskos palánkfal emelkedik. A palánkot alkotó tölgyfaoszlopokat óriási méretű, kovácsoltvas-szegekkel erősítették egymáshoz, amelyek összerozsdásodva még ma is gyakran kerülnek elő a vár környéki földmunkák során. A palánkfal a szigetet teljesen körbeveszi, csupán egy kapu van rajta, amin a város felől juthatunk be a külső vár területére. A palánkfalat legalább 7-8 helyen hasonlóan épített földbástyák tagolják, oldalazó védelmet biztosítva a hosszabb falszakaszoknak. A palánkfal ugyan jól állja az ágyúzást, ám mint minden földből épített védmű, folyamatos karbantartást igényel. A palánk külső oldalát vesszőfonattal erősítették meg, és azt vastagon betapasztották, ám az időjárás hamar kikezdi az ilyen alkotmányokat. A kapun átjutva már a külső várban vagy másképpen huszárvárban találjuk magunkat, amelynek helye ma részben a folyamatosan szépülő Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély parkjának területére, részben pedig a téglavár előtti rendezvénytérre tehető. A külső várat a téglavár közvetlen környezetétől egy újabb vizesárok és egy másik, vastag palánkfal választja el, a vizesárkon pedig egy híd vezet keresztül a téglavár felé. Ezen átkelve érjük el a belső várat, amelynek kettős téglafalai ma is láthatók. A két téglafal közötti, keskeny falszoroson is csupán egyetlen kapu vezet a vár belsejébe, a vártornyon keresztül. Ezt a várkaput egy masszív felvonóhíd zárja, amely alatt csaknem 4 méter mélységű farkasverem tátong. A téglavárba egyedül ezen a kapun keresztül lehet bejutni, a tőle balra lévő, ma Kerecsényi-kapuként ismert bejáratot csak ideiglenesen, az építkezések idejére nyitották meg. A vár külső téglafalának vonalát kisebb bástyák törik meg, az északkeleti és a délnyugati falakat egy nagyméretű, emeletes, kerek ágyútorony védi. Az ágyútorony az elmúlt évszázadok alatt „rondella” néven került a gyulai köztudatba, ám a rondella valójában olyan kerek bástya lenne, amelynek a belső része földdel van felöltve, és a várfalak oldalazó védelmét ennek a bástyának a tetejéről látják el a várvédők. A gyulai téglavár ágyútornya ezzel ellentétben egy olyan többszintes építmény, amelynek belsejéből, a keskeny lőréseken keresztül biztonságosabban lehetett ágyúval, szakállas puskával a falakat támadó ostromlókra tüzelni.
Képzeletbeli várnéző sétánk idején, a 16. század derekán a téglavár belső részébe, a várudvarról nyíló helyiségekbe jószerivel csak a végvári katonaság volt bejáratos. A palotaszárny utolsó főúri lakói, Frangepán Beatrix és Corvin Erzsébet ekkor már rég a város távolabbi részén fekvő ferences templom szentélyében megépített sírboltban aludták örök álmukat. A gyulai polgárok ekkoriban a városon kívül elhelyezkedő várat inkább csak a falak külső oldaláról ismerhették, bár a város kiterjedése és központja is egyre inkább áthelyeződött a mai belváros területére. Éppen a török közeledtének híre hallatán kezdődtek meg azok a nagymértékű védelmi munkálatok, amelyekből a gyulai polgárok és a környékbeli jobbágyok is kivették a részüket. Előbb Mágocsi Gáspár, majd 1561 után Kerecsényi László várkapitány vezénylete alatt újították meg a várárkot, és építették a vastag palánkot. A régi várárok betemetése, a folyó új mederbe terelése, valamint az új palánkfalak kialakítása komoly földmunkával járhatott, aminek a nyomai a régészeti kutatás számára ma is hozzáférhetők.
Az 1566. évi török ostromot és a vár, illetve a város elfoglalását követő, közel másfél évszázad alatt a külső és belső várat a török helyőrség használta, ám jelentősebb építkezések ekkoriban csak a palánkvár területén voltak. Evlia Cselebi, török világutazó 1665-ben járt városunkban, és részletes leírást adott a vár akkori állapotáról. Ő is megemlékezik arról, hogy a huszárvárnak a város irányába nyíló egyetlen kapuja ekkor már a palánk ÉNy-i részén található. Ez, a törökök által épített kaputorony vagy huszártorony ma is áll, a Harruckern–Weckheim–Almásy-kastély épületének Kossuth Lajos utca felőli épületszárnyát zárja. A török utazó leírása alapján a külső vár területén akkoriban nemcsak apró lakóházak, hanem számos bolt, valamint dzsámi, illetve minaret is állt. A török katonaság és kiszolgálóik által épített és használt épületek a vár visszafoglalása után, még a 18. század első felében is a huszárvár területén sorakoztak. A török csapatok kiűzését követően, az 1700-as évek elején a gyulai vár hadászati jelentősége hamar megszűnt, a vár és közvetlen környezete erőteljes pusztulásnak indult.
A császári haditanács parancsára a palánkvárat már 1700 körül elkezdték lebontani. A téglavárban akkoriban már régen nem laktak, korábban a törökök is inkább csak raktárnak használták az ódon épületet. Gyula és Békés megye új birtokosa, a császári hadiszállítóból lett nagybirtokos, báró Harruckern János György a téglavár szomszédságában, a külső vár palánkjának helyén építi fel új kastélyát, ismét birtokközponttá téve Gyulát. A téglavárban később sörház és pálinkafőzde működik, és már csak a magas téglafalak emlékeztetnek az egykor szebb napokat élt erősség valódi szerepére. A bárói család építkezései miatt az egykori külső vár területét jelentősen átalakítják, a kastélyt többször átépítik, folyamatosan bővítik. Az új kastély környezetében tájképi parkot alakítanak ki, amelybe kiválóan illeszkedik a korszakban oly divatos, a letűnt korok dicsőségét idéző, valódi romantikus várrom, amelynek falai között valójában gabonaraktár és néhány szegényes cselédlakás volt már csak. A téglavár tulajdonképpen ennek a momentumnak köszönheti, hogy nem bontották le, és tégláit felhasználták a későbbi építkezésekhez. A vár közvetlen környezetét, a Fehér-Körös mellékága által körülölelt szigetet kizárólag az új kastély és a park foglalta el, megőrizve a korábbi évszázadokban kialakult beépítési struktúrát.
A gyulai vár története a 20. század derekán vett újabb fordulatot. A téglavárból 1905-ben Almásy Dénes az akkor újonnan épült cselédszárnyba költöztette a cselédeket, a várat ezt követően már végképp nem használták. A második világháború vége már egy üres kastélyt és egy, a teljes megsemmisülés határán álló téglavárat talál Gyulán. Az 1950-es évek elején gyulai múzeumigazgatóként tevékenykedő Lükő Gábor néprajzkutató minden követ megmozgatott, hogy megmentse a várat a teljes pusztulástól. A megyei tanácshoz akkoriban írt leveleiben panaszolta, hogy a várban őrszolgálatot ellátó katonák „egy-egy pakli dohány fejében beeresztik a régészhajlamú gyerekeket, s ezek a vár egyik külső ablakából leeresztett kötélen rendszeresen közlekednek a várba, ahol kincsek után kutatnak”, valamint azt is írja, hogy a környékbeli lakosok „a várból több mázsa vasat bányásztak ki (régi ablakrácsok, vasgerendák, ágyúgolyók) s ezt a vaskereskedőnél értékesítették”. Lükő Gábor elévülhetetlen érdeme, hogy a téglavár szisztematikus régészeti kutatása és azzal párhuzamosan a műemléki helyreállítás is elindulhatott. Kiss István legendás hírű gyulai tanár az elsők között végzett feltárást a várban, őt Parádi Nándor régész követte, akinek a vár tudományos igényű feltárását és dokumentálását köszönhetjük. Parádinak szabályosan a föld alól kellett kiásnia a várat. A korabeli fényképfelvételek tanúsága szerint a Kerecsényi-kapuból csak a boltív teteje látszott ki, a megrogyott tetőszerkezetű rondellát is több mint egyméternyi feltöltés fedte. A feltárt, megmentett és helyreállított várépületben 1964-ben nyitotta meg kapuit a gyulai vármúzeum.
Liska András
régész
Erkel Ferenc Múzeum
