Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Esküt tettek a gyulai szavazatszámláló bizottságok tagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. október 02. 22:00
Esküt tettek a gyulai szavazatszámláló bizottságok tagjai
A bizottságok választott és delegált tagjait a választási iroda vezetője tájékoztatta a szavazás napi feladatokról
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

A jogi szabályokról és a választás napi, illetve az azt megelőző teendőkről tájékoztatta a szavazatszámláló bizottságokat október 1-jén és 2-án Becsyné dr. Szabó Márta, a választási iroda vezetője a városháza dísztermében. A bizottságok választott és delegált tagjai dr. Görgényi Ernő polgármester előtt tettek esküt.

A Gyulai Hírlapnak Becsyné dr. Szabó Márta elmondta: a jelölő szervezetek szavazókörönként két-két főt delegálhattak szeptember 26-ig. Mint megtudtuk, nem mindannyian éltek a jogszabály adta lehetőséggel.

– A szavazatszámláló bizottságoknak legalább öt tagból kell állniuk, ez a létszám mindenütt biztosított. Három tagot a képviselő-testület választott, a többit a jelölő szervezetek delegálták – részletezte a választási iroda vezetője. 

    

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)