Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Nyári Művésztelep célja, hogy realista szemléletű fiatalokat toborozzon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fekete Cintia • KULTÚRA • 2014. augusztus 05. 22:00
A Gyulai Nyári Művésztelep célja, hogy realista szemléletű fiatalokat toborozzon
Megnyitotta kapuit a négy és fél évtizedes múltra visszatekintő Gyulai Nyári Művésztelep
Megnyílt a 45. Gyulai Nyári Művésztelep. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Augusztus 1-jén nyitotta meg kapuit városunkban a Gyulai Nyári Művésztelep, amely immáron 45 éve biztosít alkotási lehetőséget hivatásos képzőművészeknek és tanítványoknak egyaránt.

Tóth Tibor festőművész által alapított telep egy művészetbarát körből, illetve képzőművészeti szakkörből alakult ki – eredetileg szakmai továbbképzés, valamint művészeti tanulmányok folytatása volt a cél.

A 45. Gyulai Nyári Művésztelep műtermeinek ebben az évben az Erkel Ferenc Gimnázium tantermei adnak otthont, ahol pontosan 40 évvel ezelőtt, 1974-ben jártak utoljára a társaság alkotói.

- Az, hogy az idei művésztelep a város támogatásának köszönhetően új helyszínen, az Erkel Ferenc Gimnázium épületében van, lehetőséget ad a bővítésre, hiszen jelenleg a fiatalok bekapcsolása a célunk. Nyitni akarunk kifelé, és buzdítunk minden, a városban és környékén élő művészet iránt érdeklődőt arra, hogy használja ki a telep lehetőségeit szakmai fejlődése érdekében - mondta el a Gyulai Hírlapnak Rácz Katalin, aki Tömpe Emőkével együtt az idei művésztelep vezetője, és egyben a Gyulai Művésztelep Egyesület társelnöke is.

A művésztelep társvezetője kiemelte, hogy a festőtársaság magja a realista megfogalmazás elkötelezett híve, ezért főleg olyan fiatalokat gyűjtenek maguk köré, akik hasonlóan gondolkodnak. Az elmúlt 45 év során ugyanis a gyulai művésztelepen tradícióvá vált a realista megközelítésmód, a látvány utáni festés, mintázás, rajzolás elsajátítása és művelése. A műtermi munka keretében aktmodell-ábrázolás – festés, mintázás – zajlik, de van igény a városi témák megörökítésére is.

- A művésztelep lényege viszont nem csupán az alkotásban, festésben vagy mintázásban rejlik. Nagyon fontosak az esti beszélgetések is, egymás munkáinak kölcsönös véleményezése, az előadások és viták, amelyek nem kizárólag a művészetről szólnak. A programokra szeretettel várjuk az érdeklődőket a városból is – mondta Rácz Katalin.

A telep programjának részeként előadásokat is tartanak: augusztus 7-én Lajta Gábor festőművész és művészeti író a realista képzőművészet kérdéseiről, augusztus 9-én Dusnoki József történelemtanár és –kutató Dürer Albertről és a gyulai középkorról, augusztus 11-én és 13-án pedig Kasnyik László grafikus-nyomdász a sokszorosító grafika műfajának kialakulásáról és technikáiról tart gyakorlati bemutatóval egybekötött előadásokat.

A művésztelep zárásaként augusztus 18-án, hétfőn, 17 órakor vázlatkiállítás nyílik a telepen született alkotásokból az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)