Hogyan hat ma ránk Shakespeare? Csakugyan kortársunk-e? Drámáit olvasva milyen különbségeket villantanak fel a szövegeit fordítók? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sora merülhetett fel a tíz napon át tartó tízedik Shakespeare Fesztivál látogatóiban, és a programsorozat végére jó eséllyel adattak meg a válaszok is. Azok számára biztosan, akik július 11- én délután részt vettek a Márton László író, drámaíró, műfordító, esszéista, tanárral folytatott bő egyórás beszélgetésen.
A gyulai Shakespeare Fesztiválokon ugyanis mostanra már hagyománnyá vált, hogy egy-egy beszélgetés keretében Shakespeare-hez kötődő kortárs magyar írók is vendégeskednek. A beszélgetéseket vezető dr. Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője Esterházy Péter, Szőcs Géza, Bereményi Géza, Varró Dániel, Nádasdy Ádám után ezúttal korunk egyik legműveltebb magyar íróját, Márton Lászlót kérdezte, de nem csak Shakespeare-ről, hanem a fordítás mellett dráma- és prózaírói tevékenységeiről is a Gyulai Várszínház kamaratermében.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével (2006) és a fordításaiért múlt évben kijáró Janus Pannonius műfordítói díjjal is kitüntetett Márton László igen gazdag és szerteágazó tevékenységében három Shakespeare-fordítás is szerepel: A windsori víg nők (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 1989), A makrancos hölgy (Józsefvárosi Színház, 1994) és az Othello (Vígszínház, 2009) is.
A jó hangulatú beszélgetés során a jelenlévők azonban nem csak Márton László Shakespeare életművéhez való viszonyulását és az ő drámaírói munkásságára gyakorolt hatását ismerhették meg, hanem azt is részletesen kifejtette, mitől kortárs ma a drámaíró géniusz, mitől állandó beszédtéma a személyisége, és hogy mennyire helyes, hogy ez a kérdés nem egyértelmű, hanem újra és újra meg kell rá találni a válaszokat. Kiemelte: az, hogy kinek milyen a viszonya a halhatatlan mesterhez, nagyban függ a fordítótól, és az is megfigyelhető, hogy Shakespeare jobb darabjainak népszerűségi rangsora is állandóan változik.
Elek Tibor kérdésére a dráma és a színház kapcsolatáról is beszélt, és az írók színházi próbákon való egészséges jelenlétét is szellemesen latolgatta, leginkább A nagyratörő című drámatrilógiája színházi előkészületei során megszerzett tapasztalataira hagyatkozva.
A nyolcvanas évek közepe óta pályán lévő író bő évtizedes színházi időszakát a történelmi regényírói korszak váltotta fel, utána szívesebben kapaszkodott rövidebb fesztávú történetekbe. Novellaírás mellett pihenésként rendszeresen fordít is, így tartva folyamatos edzésben magát. Jelenleg Goethe Faustjának második részén dolgozva rámutatott, hogy e mű olvasása közben sem kerülhetjük meg Shakespeare Goethe-re és erre a művére gyakorolt hatását. S amíg a mai tollforgatókat gyakran éri az a vád, hogy nem kísérik figyelemmel egymás munkáit, ez alól Márton László a legtöbbet emlegetett kivétel, hisz nem csak a kortársai munkáit leginkább olvasó, hanem művikre leggyakrabban reflektáló szerző is.
A beszélgetés végén nemrég elkészült regényének A mi kis köztársaságunk címet viselő műnek keletkezési hátteréről mesélt, és a javarészt Békés megyében (főként Vésztőn) játszódó történet alkotói folyamatába is bepillantást nyújtott, elárulva, hogy egyes utalások Gyula városára is vonatkoztathatók. Zárásként – színészi adottságait kamatoztatva – a korábban már a Bárka irodalmi folyóiratban is megjelent részletet olvasta fel a műből.
