Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kacorral és oltókéssel érkeztek a kertbarátok a gyulai református gyülekezeti házba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. február 21. 20:38
Kacorral és oltókéssel érkeztek a kertbarátok a gyulai református gyülekezeti házba
A Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre és a Wenckheim Krisztina Hagyományőrző Közalapítvány találkozójának fő témája az oltás volt
Mintegy 100 kertbarát gyűlt össze a református gyülekezeti házban. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A gyümölcsfajtákról és az oltásról szóltak az előadások, majd kézbe került a kacor és oltókés is, hogy a mintegy száz kertész és kertbarát a gyakorlatban is kipróbálja az elhangzottakat. A Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre és a Wenckheim Krisztina Hagyományőrző Közalapítvány a gyulai református gyülekezeti házba invitálta a gyümölcsnemesítés iránt érdeklődőket.

Az előadások előtt dr. Pocsay Gábor, az alapítvány elnöke köszöntötte a vendégsereget, majd ismertette a délutáni programot. Beszédében a kert szeretetére és az ember múltjának, gyökereinek kutatására buzdította a jelenlévőket, majd köszönetet mondott a gyulai református egyháznak, amely támogatja a baráti kör, illetve az alapítvány ténykedését. Baráth János gyulai református lelkipásztor a Máté evangéliumának 7. részéből olvasott fel, amely az ember és a gyümölcs párhuzamát mutatja be.

Szűcs Gergely előadásában a kézben oltható gyümölcsökről, a régi alma- és körtefajtákról esett szó. A kertész bevezetőjében egy gyümölcsfajták gyűjtésével foglalkozó erdészről, Kovács Gyuláról beszélt, aki jelenleg mintegy 1500 gyümölcsfajta birtokosa, és számos tündérkert alapítója és támogatója. Vetítéssel egybekötött beszámolójában az alma- és körtefajták csoportosításával és a különböző fajták jellemzőivel ismerkedhetett meg a hallgatóság.

Pomázi Ferenc kertész előadásában az oltás és a szemzés elméletét sajátíthatták el az érdeklődők. Szó esett az oltások megfelelő időszakáról, a jó oltóalanyról, a különböző oltási technikákról és hatékonyságukról, valamint a gyümölcsnemesítés szerszámairól.  Az előadást követően mindenki kipróbálhatta a hallottakat, sőt oltási alanyhoz is hozzájuthattak a szemfüles kertbarátok.

A Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre és a Wenckheim Krisztina Hagyományőrző Közalapítvány legközelebbi találkozóját február 28-án, pénteken 16 órakor tartja a református gyülekezeti házban (Gyula, Kálvin utca 4.), ahol dr. Surányi Dezső, a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató- Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa Gyümölcskertészet a kiskertben – Régi fajták, tájfajták címmel tart előadást. A tájékoztató után olyan közérdekű kérdések megvitatására is lehetőség nyílik, mint az értékesítés vagy a termesztés. A részvételi szándékot jelezni a gergelyszcs@yahoo.ie címen, vagy a 30/ 336-3370-as telefonszámon lehet.

 

Dr. Pocsay Gábor. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)