Az Ünnepi könyvétre megjelent, A remény ablaka című kötete kapcsán tartott gondolatébresztő estet Jókai Anna Kossuth- és Prima Primissima díjas író pénteken a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Noha a bibliotékában a remény fogalma is szóba került, az író által csendes meditációként aposztrofált előadás középpontjában elsősorban nem a Kozma Imrével közösen jegyzett könyv állt, hanem az a hosszú út, amelyen az emberiség és azon belül az individuum – Jókai Anna hite szerint – visszatér az isteni ölbe.
A könyvtár vendégét és a közönséget a szokásokhoz hűen Dézsi János köszöntötte a Simonyi-olvasóteremben. Az igazgató felvezetőjében a kötettel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Mint mondta, A remény ablakát olvasni számára olyan volt, mint a bokszolóknak egy komoly ütés, egy jó értelemben vett pofon, ami észhez téríti és elgondoltatja az embert.
Jókai Anna bevezetőjéből kiderült: könyve – melynek éppen most készül a második kiadása – a Dürer Nyomda révén Gyulához is kötődik. A kötet születésével kapcsolatban az író elmondta: abban a rettenetes zaklatottságban és gyűlöletben, amely lassan az egész országot elárasztja, nem volt könnyű feladat Kozma atyával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökével közösen kiadni egy olyan könyvet, ami ennek a közegnek teljesen ellentmond.
A másfél órás est tematikájának sarokkövei a család, a haza és Európa voltak, de ezeken túl számos téma és problémakör terítékre került a könyvtárban. Szó esett egyebek mellett a szerelemről, a házasságról, a „szinglifilozófiáról”, az anyanyelv szerepéről, a globalizációról, az istenképről és az öregedés fájdalmáról. Az írónő korát meghazudtoló, irigylésre méltó lendülettel és életkedvvel vallott mindarról, ami fontos számára a világban.
Jókai Anna úgy véli, a fiataloknak arra volna szükségük, hogy fogódzót találjanak az életükben, egy olyan kiindulási pontot, ahová visszatérhetnek, mert olyan ősi bölcsesség nyilvánul meg benne, ami összetartja az életet. Ez a fogódzó pedig nem más, mint a szerelem, amit nem kipasszírozni kellene az életünkből, hanem vissza kellene állítani a piedesztálra.
– Ez egybekapcsolódik azzal, hogy a családot mint egy felesleges, elavult intézményt kezelik nagyon sokan – fogalmazott a szerző, aki úgy gondolja, mindehhez az is hozzájárul, hogy néhányan úgy akarják megvédeni a család eszményét, hogy „leöntik sziruppal”. Az író szerint családban élni „feladat”, a család ugyanis egy életre szóló szövetség, amiben sok mindent el kell viselni, meg kell bocsátani. A házasság gyógymunka is – tette hozzá –, hiszen meg kell érteni a másik sorsát, le kell szedni a lelkéről azt, ami fájdalomként rárakódott, s emellett az is fontos, hogy ne akarjuk a magunk képére formálni a másikat.
A haza fogalmával kapcsolatban az írónő kifejtette: az emberi lét nem véletlen és nem céltalan, így az sem véletlen, hogy magyarnak születtünk. Abból kell kiindulnunk, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, vagyis az igazi hazaszeretet nem lehet irigy és soviniszta – magyarázta Jókai Anna, aki a jelenkor Európáját is kritizálva elmondta: számára a fogyasztásra épülő Nyugat egy mókuskerék. Jelen pillanatban a brókerek, mint a tengeri malacok, ellepték Európát. Ez a brókerek Európája – jegyezte meg.
A lét céljára az író Teréz anya gondolataival igyekezett rávilágítani. Mint mondta, az emberek nem azért vannak a világon, hogy megváltsák azt, hiszen a világot már megváltották. Világunk egy szenvedésekkel teli óceán, a mi feladatunk pedig az, hogy mindennap elvegyünk egy cseppet ebből.
– Nem él meg az ember szeretet nélkül, és ebben a szeretetfogyatékos világban ezt kellene terjeszteni, a szeretetnek egy cseppjét, a megértésnek egy cseppjét. Gyűlölettel nem lehet a rossz ellen tenni – hangzott el az esten. A szerző istenképéről vallva elmondta: sokan azért nem tudnak hinni Istenben, mert nem egy szellemi erőt, hanem egy materiális lényt, egy fehér szakállú öregurat képzelnek el, aki „a hasadozó ég kárpitjáról lekönyököl, és villámokat küld a földre”.
– Halálunk pillanatában Isten felment egy megbízatás alól, és vár ránk Isten új megbízatása. Ez a reménységünk, hogy nincs halál, csak átváltozás van, nincs végállomás, csak átszállás van – zárta gondolatait Jókai Anna, akinek szeretetteljes igyekezete, hogy a 21. századra csaknem teljesen kiüresedő fogalmakat és eszméket újra tartalommal töltse meg, valószínűleg kortól, nemtől és világlátástól függetlenül hatással volt hallgatóságára.
