Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kirándultak a gyulai kertbarátok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. szeptember 24. 14:35
Kirándultak a gyulai kertbarátok
A csapat évek óta szervez hasonló túrákat

Fotó: Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör

Nemrég kirándulást tett a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör az Északi-középhegység környékén. A tokaji hegyvidéken borászati-szőlészeti szakmai gyakorlatot szerezhettek a tagok, akik kulturális programokon is részt vettek.

Pomázi Ferenc elnöktől megtudtuk, a koronavírus-járvány időszakát kivéve minden évben volt egy hasonló eseményük, tavaly például Pannonhalmán jártak, ahol a levendulaültetvény mellett a botanikus kertet is megnézték, és a pannonhalmi apátság borászatába is ellátogattak.

Elmondta, ezúttal tizenhat fős volt a csapatuk, de korábban negyvenen is voltak egy-egy ilyen eseményen. 

– Az idei kiránduláson a szerencsi várat, a helytörténeti múzeumot és a csokoládégyárat jártuk be. Utána Sárospatakot tekintettük meg, azon belül a múzeumot és várat, majd megnéztük a szőlőfeldolgozó üzemet, ahol borkóstoláson is részt vettünk – sorolta az elnök.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)