Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkezdődött a Dr. Regele Károly Emlékverseny

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • SPORT • 2022. augusztus 12. 18:21
Megkezdődött a Dr. Regele Károly Emlékverseny
Ötvenkettedik alkalommal gyűltek össze Gyulán a szenior úszók

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Több mint négyszáz szenior úszó részvételével kezdődött meg a háromnapos Dr. Regele Károly Emlékverseny pénteken a Gyulai Várfürdőben. 

A megnyitón a résztvevőket Kónya István alpolgármester és Kun Miklós, a Gyula Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte, majd Regele Piroska, a szervező Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub elnöke kolompszóval indította útjára a versenyt. 

A szenior-úszóbajnokságon egyéniben és váltóban indulhatnak el a résztvevők. A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradnak el a látványos párharcokat ígérő betétszámok, a látogatók izgalmas futamokat láthatnak majd például a családi váltóban vagy az nagyszülő-szülő-gyerek futamban.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A verseny egyik legkiemelkedőbb része ezúttal is a dr. Regele Károly-emlékúszás lesz, a 200 méteres férfi és női vegyesúszás vándorserlegét a rajthoz állók legidősebb korcsoportjának győztese nyeri el.

A versenyt a pillepárbaj zárja majd le, a kétfős váltók kétszer ötvenméteres futamok során úsznak egymás ellen. 

A Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub ötvenkettedik alkalommal szervezte meg az eseményt. Az idei emlékverseny legidősebb női résztvevője 1939-ben, legidősebb férfi versenyzője 1937-ben született. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)