Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tisztújítás a Városbarátoknál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. május 20. 16:30
Tisztújítás a Városbarátoknál
A szervezet közgyűlésén az 1-es iskola épülete is téma volt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Újraválasztotta Durkó Károly elnököt és Szalai György elnökhelyettest a Gyulai Városbarátok Körének közgyűlése. A napokban megtartott tisztújító ülésen az is eldőlt, hogy a szervezet titkára Székely Árpád lesz, az elnökség tagjai: Baloghné Patkás Katalin, Dinya Imre, Fáskerti György, Rácz Attila, Ruzsa György és Vigné Fábián Diána.

Durkó Károly lapunknak hangsúlyozta, a 2001-ben alapított civil szervezet 20 éve képviselteti magát a városi képviselő-testületben. 2002-ben egy (Jalecz Lajos), 2006-tól 2019-ig két képviselőjük (Durkó Károly, Szalai György) jutott be a grémiumba, és két évvel ezelőtt egyéni mandátumot is sikerült szerezniük Vigné Fábián Diána révén, így már hárman dolgoznak a gyulai képviselő-testületben.

Az elnök úgy fogalmazott, továbbra is független, önálló civil szervezetként működnek, mindent megszavaznak, ami Gyulának jó, és semmit nem támogatnak, ami a város érdekeivel ellentétes. Hozzátette, partnerként tekintenek minden, a városért tenni tudó és akaró közösségre, közéleti erőre.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Durkó Károly a közgyűlésen elhangzott beszámolójában többek között arról beszélt, hogy a Városbarátok azt szeretnék, ha az egykori 1-es iskola épületét oktatási célokra használná a város.

– A szecessziós épület otthona lehet a művészeti képzéseknek, a zenének, akár egy helytörténeti gyűjteménynek és a Nyári Gyulai Művésztelepnek is. A párbeszéd elindult erről a város vezetésével és a szakmával is – ismertette.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Szalai György, aki az önkormányzat gazdasági tanácsnoka is, értékelőjében kifejtette, a város gazdálkodása jónak mondható, a képviselő-testület felügyelőbizottságai jól működnek, aktívak.

Az elnökhelyettes úgy vélte, a választókörzetek problémái különbözőek. Mint mondta, ezek felvetésekor igyekeznek megoldásokat is javasolni, amelyek érdekében a megegyezésre törekszenek.

GYULAI HÍRLAP • 2022. május 20. 16:12
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)