Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szalagot kaptak a román gimnázium végzősei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. március 27. 13:00
Szalagot kaptak a román gimnázium végzősei
Negyvenöten végeznek idén az iskolában

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Két osztály negyvenöt végzős diákjának ruhájára tűzték fel a középiskolai évek végét jelképező szalagot március 27-én a Nicolae Bălcescu román gimnáziumban.

A maturandusokat Czeglédiné Gurzó Mária igazgató köszöntötte román és magyar nyelven. Az intézményvezető beszédében hangsúlyozta: az érettségi előtt álló végzősök a felnőtté válás küszöbéhez érkeztek.

– A szalag szimbolizálja a közösséget, a barátságot a hűséget, ugyanakkor jelképe a gyermekkorból felnőttkorba való átmenetnek is – fogalmazott az igazgató. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 – Különleges generáció a tiétek, amelynek nemcsak a kalandokban bővelkedő középiskolai évek jutottak osztályrészül, hanem a világjárvány miatt az izoláltság is. Ezáltal még erősebbek és bölcsebbek lettetek, és készen álltok az akadályok leküzdésére. Az iskolánk üzenete az, hogy a diákok nagybetűs emberekké váljanak, olyanokká, akik képesek pozitív princípiumok mentén szervezni az életüket. A mai világban annyira felértékelődik a szabadság, a béke gondolata, a szolidaritás érzése, és annak célja, hogy jó emberek legyünk, hogy természetesen mi is ezt igyekszünk átadni a gyakorlatban is alkalmazható tudás mellett – fejtette ki.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az igazgató kiemelte: a nemzetiségi iskolába járó diákoknak egy sajátos, plusz küldetése is van, hiszen egy kicsit feladatuk erősíteni a két nép közötti kapcsolatot, ahogyan az is, hogy világpolgár módjára legyenek képesek élni és gondolkodni. 

Az ünnepi köszöntő után a maturandusok adtak műsort, majd a szalagok feltűzésével és a keringővel zárult az esemény. 

 

GYULAI HÍRLAP • 2022. március 30. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)