Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elbúcsúztak a Harruckern János szakképző iskola maturandusai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. december 04. 10:00
Elbúcsúztak a Harruckern János szakképző iskola maturandusai
85 diák kapott szalagot az ünnepségen

Czeglédiné Szappanos Anita

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szalagavató ünnepséget rendeztek a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban december 3-án. Az eseményen 85 diák kapott szalagot.

Az ünnepségen, a szalagtűzés megható pillanatai előtt, Czeglédiné Szappanos Anita igazgató mondta el köszöntőjét. 

– A világjárvány megjelenése váratlan helyzetet teremtett a mi iskolánkban is – kezdte beszédét az igazgatónő. – Szinte egyik napról a másikra másképp kellett dolgoznunk, másképp élni otthon a családunk körében, másképp kell boltba járni, másképp kell tartani a kapcsolatot szeretteinkkel, barátainkkal. Vonatkozik ez a szalagtűzésre is. Egymásra kell figyelnünk, arra, hogy minél kevesebb veszélyt jelentsünk egymás számára, szüleinknek, nagyszüleinknek, rokonainknak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Sose hallgassanak azokra az emberekre, akik mindig negatívak és pesszimisták, mert ők elrabolják a legszebb vágyaikat és reményeiket, amiket a lelkükben hordoznak – mondta Czeglédiné Szappanos Anita a diákoknak. – Gondoljanak mindig a szavak erejére, mert bármit hallanak vagy olvasnak, azok befolyásolják tetteiket. Tehát legyenek mindig optimisták, és leginkább legyenek egyszerűen süketek, ha valaki azt mondja, hogy nem tudják megvalósítani álmaikat.

Az igazgató a szülők segítségét is megköszönte beszédében. Kiemlete: mérföldkőhöz érkeztek, hiszen az eddigi szeretetteljes nevelés, iránymutatás, értékek mentén való közös gondolkodás most lassan véget ér, az immár felnőtt gyermekek önállóan képesek döntést hozni.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A támogató kezekre, a figyelmes szeretetre azonban továbbra is szükségük lesz, hiszen a munka neheze, az utolsó nekifutás, a vizsgákra való felkészülés most indul igazán. Kérem, szeretettel és türelemmel segítsék gyermekeiket továbbra is, hogy kitűzött álmaik valóra váljanak. 

A folytatásban az iskola igazgatónője kapta meg az első szalagot a szülői munkaközösségtől, majd az osztályfőnökök következtek, akik a diákoknak osztották ki egyenként saját szalagjaikat.

A program végén az ünnepi műsor vette kezdetét: a diákokat zenével és tánccal köszöntötték, majd az esemény a végzős tanulók közös búcsúdalával végződött.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)