Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötödik alkalommal álltak az asztalok elé a gyulai iskolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 25. 16:00
Ötödik alkalommal álltak az asztalok elé a gyulai iskolások
Hat tanintézmény tanulói vettek részt az V. Albert Flórián Városi Gombfocibajnokságon

Ötödik alkalommal rendezték meg az Albert Flórián Gombfocibajnokság párharcait október 19-én. Az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének szektorlabdás kihívásán hat fürdővárosi iskola tanulói álltak az asztalok elé.

képünk a tavalyi versenyen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A hazai csapat mellett a Dürer Albert általános iskola, a Magvető református általános iskola, a Nicolae Bălcescu román általános iskola, a Karácsonyi János katolikus általános iskola és az Erkel Ferenc gimnázium diákjai indultak el a versenyen.

Szelezsánné Poptyilikán Anikó, az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének vezetőhelyettese elmondta, a rendezvény célja a gombfoci népszerűsítése volt. Emellett az érzékenyítő program az intézménybe járó, fogyatékkal élő gyermekek integrációját is segítette.

– A programon enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók, valamint többségi általános iskolások vegyesen vettek részt – ismertette, hozzátéve, hogy a sportnap erősítette az egymás iránti elfogadást, és fejlesztette az együttműködést, a segítőkészséget.

A verseny érmeit a Gyulasport Nonprofit Kft. biztosította, a bajnokságot Szelezsánné Poptyilikán Anikó tagintézmény-vezetőhelyettes és Király László Attila pedagógus szervezte.

Eredmények:

I. korcsoport: 1. Uhrin Viktória Bianka (Dürer), 2. Kukla Zsófia (Dürer) és 3. Sipos-Gyulai Dorka (Dürer). 1. Grácia-Oravecz Noel Manuel (Dürer), 2. Éri Bence (Dürer) és 3. Baracsi Zalán (Karácsonyi).

II. korcsoport: 1. Kovács Hédi (Magvető), 2. Kallós Ágnes (Magvető) és 3. Sosterics Henrietta (Esély). 1. Bánhidi Tamás (Magvető), 2. Verebi Márk (Román) és 3. Rozek Tamás (Magvető).

Középiskolás korcsoport: 1. Varga Bernadett (Esély), 2. János Beáta (Esély). 1. Sosterics László (Esély), 2. Németi György (Erkel) és 3. Pintér Attila (Esély).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)