Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kilencedik alkalommal találkoznak a szenioratlétika legjobbjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. szeptember 16. 16:00
Kilencedik alkalommal találkoznak a szenioratlétika legjobbjai
Ismét népes mezőny áll rajthoz a Szigeti István Emlékversenyen

Kilencedik alkalommal rajtol el a Szigeti István Emlékverseny szeptember 25-én. Az örökifjú atléták versenyén az honi mezőny bajnokait is megválasztják.

eredményes versenyzésre készülnek a gyulai szenior atléták

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gyulai testnevelőre és edzőre emlékezve gyűlnek össze ismét a szenioratlétika hazai képviselői. Többek között Szegedről, Szekszárdról, Budapestről, Miskolcról és Debrecenből érkeznek résztvevők, így a szervezők idén is nívós mezőnyre számítanak az örökifjak erőfelmérőjén.

Az emlékverseny résztvevői 100, 200, 400 és 3000 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, hármasugrásban, súlylökésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban és kalapácsvetésben mérhetik össze tudásukat.

A Gyulasport NKft. sportolói kitartóan készülnek a nagy eseményre, a fürdővárosi atléták a legjobb formájukat időzítik a versenyre. A Nagyné Kotroczó Andrea, Volosinovszki Zoltánné, Szabó Ilona, Fülöp Mihályné, Salka József, Mány István és Kovács István alkotta hazai csapat aranyérmekkel és csúcsokkal szeretné megörvendeztetni a szurkolókat.

A Gyulasport NKft. szervezésben megvalósuló verseny 11 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen, az eredményhirdetés 14 órakor várható.

GYULAI HÍRLAP • 2021. szeptember 16. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)