Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nekem a Balaton

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2021. szeptember 14. 11:00
Nekem a Balaton
A József Dezső Alkotótábor Egyesületnek nyílt kiállítása a művelődési központban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nekem a Balaton címmel nyitott kiállítást a József Dezső Alkotótábor Egyesület szeptember 14-én a művelődési központban.

A tárlat címadása nem véletlen, ugyanis az egyesület tagjai augusztusban Badacsonyban szerveztek alkotótábort, a művelődési központban az ott készült munkákat állították ki.

A kiállítást Alt Norbert alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta: legutóbb két évvel ezelőtt, még a koronavírus-járvány előtt volt tárlata a József Dezső Alkotótábor Egyesületnek, de az azóta eltelt időt mindenki kihasználta az egyéni fejlődésre.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiemelte: mindenki számára, legyen az művész vagy éppen sportoló, fontos, hogy végigjárja a fejlődés lépcsőit, csak úgy lehet valaki eredményes, ha sokat dolgozik és tanul a cél érdekében.

A folytatásban az alkotók egyikének, Ungváriné Spiegel Juliannának a gondolatait tolmácsolta Varga Zoltán, majd Marosán Rózsa, az egyesület elnöke mondott köszönetet a tagoknak, szervezőknek.

A tárlatot október 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)