Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyílt a Creppy PalacsintaBistro

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. augusztus 14. 15:35
Megnyílt a Creppy PalacsintaBistro
Az étteremben palacsintás különlegességeket kínálnak a vendégeknek

Ünnepélyesen megnyitották a Creppy PalacsintaBistro elnevezésű éttermet augusztus 14-én a Városház utcán. A palacsintás különlegességeket kínáló vendéglátó a fürdőváros első franchise étterme.

oszlánczi rékakónya istván és karizs márta

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megnyitón megtudtuk, hogy a palacsintás különlegességeket kínáló Creppy PalacsintaHáz Étterem tizennégy évvel ezelőtt, 2006-ban nyitott meg Miskolcon, egy kis családi vállalkozásként. A Creppy azóta franchise rendszerré nőtt ki magát, két évvel ezelőtt Las Vegasban az étteremlánc koncepcióját beválasztották a világ tizenkét legjobbja közé.

Elsőként Kónya István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: mindig öröm, ha egy újszerű, innovatív vállalkozás költözik Gyula városába, amely nem önkormányzati tulajdonú, hiszen fontos, hogy magántőke és az egyéni kreativitás testet öltsön egy-egy beruházásnál.

Az alpolgármester hozzátette: az étterem ötlete önmagában is egyedi, Gyula mindenkori vezetésének pedig célkitűzése, hogy a városnak olyan értéket kell teremteni és olyan szolgáltatást nyújtani, amelyet elvárnak a helyiek és ideérkező vendégek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: jó minőségű éttermek vannak Gyulán, amelyek magas színvonalú ételeket és kiváló ízeket kínálnak, de a Creppy által nyújtott egyediség még hiányzott a városból.

– Sikerült megalkotnunk a régió legkülönlegesebb és legtrendibb éttermét Gyula központjában – vette át a szót Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz Étterem és a franchise tulajdonosa.

Mint mondta, a miskolci étterem 2006-os megnyitása előtt azon gondolkoztak, hogy nem szeretnének olyan vendéglátót létrehozni, ahol a mindenki által jól ismert ételek kaphatók, ekkor jött a palacsinták ötlete, amelyeket a levesek, főételek részeként szolgálnak fel a vendégeknek, de megtalálhatók a klasszikus édes palacsinták is az étlapon.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: éttermükben glutén- és laktózmentes, valamint vegetáriánus ételeket is választhatnak a vendégek.

A tulajdonos kiemelte, hogy 2014-ben döntötték el, hogy létrehozzák a franchise rendszert, ezáltal olyan partnerekkel dolgozhassanak együtt, akik látnak potenciált a Creppy-ben, és sikeres éttermeket szeretnének vezetni. Miskolcon már két étterme van a Creppy-nek, tavaly novemberben Debrecenben nyílt étterme a hálózatnak, most pedig Gyulán nyitotta meg kapuit az új étterem.

Utolsóként Karizs Márta, a gyulai étterem üzletvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki a gyerekkorából hozta magával a vendéglátás szeretetét. Mint mondta, elsődleges céljuk, hogy amikor vendégül látnak valakit, akkor azt lássák, hogy elégedett és boldog.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A mai rohanó világban, úgy érzem, hogy az emberek lelkének szüksége van arra, hogy legyen egy kis luxus a mindennapokban – mondta, majd hozzátette, hogy csapatával erre fognak törekedni.

A köszöntők után Kónya István, Oszlánczi Réka és Karizs Márta együtt vágták át az étterem szalagját, majd bemutatkozott Palacsinta Patrik is, a vendéglátó utazó séfje.

GYULAI HÍRLAP • 2020. augusztus 14. 15:35
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)